Szocialista Nevelés, 1963. szeptember-1964. augusztus (9. évfolyam, 1-12. szám)

1963-10-01 / 2. szám - Mózsi Ferenc: A tanítókhoz

A tanítókhoz Részlet Mózsi Ferenc, központi tanfelügyelő tanévnyitó rádióbeszédéből Egy munkaszakasz kezdetén lépten-nyomon felötlik bennünk a kérdés: sikerül-e? Tanévnyitó napján is minden tanító ezzel a kérdéssel szívé­ben lépi át osztálya küszöbét: sikerül-e ezt a reám bízott negyven gyer­meket jobbá, erősebbé s testben, lélekben szebbé formálnom? Annak idején — amikor először tettem fel magamnak ezt a kérdést — azzal nyugtattam meg magam, hogy a tanítás anyagát előírják a tan­tervek, a tanulók rendelkezésére állnak a tankönyvek, és a tanítás módszerét a módszertan szabja meg. Ezt ismerem, tanultam, tudom. És az évek során rájöttem: ez nem elég. A sikeres tanítás nem csak a felké­szültségen, a tanító tudásán, módszertani művészetén múlik, hanem hivatásának és ezen keresztül tanítványainak szeretetén is, boldog jövő­jük iránti kötelességérzetén. Régi igazság, hogy aki keveset tud, keveset adhat. Ezért a pedagógusnak örökösen képeznie kell magát. A tanulás a tanító számára olyan, mint a sportoló részére a tréning, amely az ugrót, úszót formában tartja, versenyképessé teszi. A tanév elején ébred rá a pedagógus, hogy részére a tanítás foglalko­zás-e vagy hivatás. Ha új tervekkel, az alkotás örömével teli indul az is kólái évbe, akkor részére a tanítás hivatás. Az ilyen tanító részére az oktató-nevelői tevékenység érdekfeszítően izgalmas élmény. Örökösen keresi a tananyagban a legérdekesebbet, tanítványai részére a legmara­dandóbban felhasználhatót, és kutató szemével érzékenyen reagál: mi a nehéz, hol kell a legjobban megfogni a gyermek kezét, hol és hogyan segíteni neki. A tanítók már ismét ott állnak a dobogón kiváncsi tanítványaik vizs­gaszemének kereszttüzében. Szeressék tanítványaikat, érezzenek fejlő­désükért felelősséget, akár csak a szülők. Azonban ne guggoljanak le szellemi értelemben hozzájuk — mint ahogy annak a múltban itt-ott ta­núi lehettünk, hiszen ez még a gyermek önérzetét is sérti. Emeljék fel lassan, óvatosan, szinte észrevétlenül segítve őket az előttük tornyosuló akadályok leküzdésében. Tanítsák meg tanulóikat szeretni anyanyelvű­ket, tisztelni hazánk haladó hagyományait és szocialista jelenünket állandóan jobbá és még szebbé tenni. Az 1963—64-es iskolai évre éppen ezért summásan ebben foglalhatnánk össze a legidőszerűbb feladatot: neveljenek a szocializmus diktálta igé­nyességre. Az iskolában éppen úgy, mint önmagukban. Mert tanulóinkkal szemben is csak akkor támaszthatunk követelményeket, ha önmagunk­kal szemben nagyon igényesek vagyunk. Ez minden emberi együttélés vasszabálya. Ez az önmagunkkal és tanítványainkkal szemben támasz­tott igényesség legyen az új tanév minden mozzanatának szinte egye­düli és leghatározottabb tanácsadója. Mert végső soron — és ezt ne feledjük — ez a jól értelmezett igényesség fémjelzi a pedagógust (s nem 37

Next

/
Thumbnails
Contents