Szocialista Nevelés, 1962. szeptember-1963. augusztus (8. évfolyam, 1-12. szám)
1962-10-01 / 2. szám - Módszertani megjegyzések a magyar nyelv tanításához az alapfokú kilencéves iskolák 3. évfolyamában az 1962-1963-as tanévben
! gondolkodását, érzelmeket ébreszt benne, és egyúttal megkönnyíti a szövegmagyarázatot is. A hangos olvasáson kívül már a 2. évfolyam második felében megkezdtük a néma vagy csendes olvasást. Az olvasókönyv, a gyermekfolyóirat, a gyermekirodalom köréből vett rö- videbb olvasmányt vagy értelmileg befejezett részletet magukban olvassák el a tanulók. Ezután a tanító kérdésekkel ellenőrzi az olvasott szöveg megértését. A csendes olvasást rendszerint olyan feladat megoldásával kötjük össze, amelyet az olvasmány elolvasával kell megoldani, így meggyőződhetünk a tanuló önálló munkájáról. Pl.: ismeretlen szavak, fogalmak, a legszebb mondatok kikeresése, előkészület az értelmes, kifejező olvasásra, a szöveg és a szövegkép összefüggésének megállapítása stb. Tehát törődnünk kell azzal, hogy a néma olvasás csendes foglalkozás legyen, nempedig csendes tétlenség. Mint a tanulónak minden önállóan végzett munkája, ez is következetes ellenőrzést és gondos értékelést kíván, hogy a tanulók végzett munkájukért felelősséget is érez- zenek. 2. A kifejezőkészség fejlesztése Az olvasástanításnak az a feladata, hogy az olvasás technikájának elsajátításán kívül fejlessze a tanulók gondolkodási és közlési készségét is. Ez pedig csak akkor lehetséges, ha az olvasás tudatos, vagyis a tanuló minden szót és mondatot megért, számot tud adni az egész olvasmány mondanivalójáról és az egyes önálló részek tartalmáról. Nem elegendő a megértéshez csak az ismeretlen szavak megmagyarázása, részletes tartalmi tárgyalásra is szükség van. De helytelen az olvasmány egészének megbeszélése a részletek, ismeretlen szavak értelmezése nélkül is. Fontos, hogy ezt a kétféle munkát szervesen összekapcsolva végezzük, mert csak így fejleszthetjük fokról fokra a tanulók tudatos olvasását. A fő mondanivaló és a hozzá kapcsolódó nevelőhatás fontosságára hivatkozva sok tanító nem végzi elég gondosan a szókincs rendszeres fejlesztését. Az ismeretlen szavakat pem elegendő rövid megjegyzéssel kísérni, hanem magyarázattal, esetleg szemléltetéssel, alkalmazásuk helyes gyakorlásával rögzítenünk kell a tanuló emlékezetében. A szavak magyarázatának elhanyagolása azzal a veszély- lyel jár, hogy a tanuló megszokja, hogy a félig értett vagy megértetlen szavak mellett elhaladjon. A szókincs gyarapodása együtt halad a gyermek ismereteinek gazdagításával. Ezért törekszünk arra, hogy a tanulók által ismert és használt szavak értelmét pontosabbá és teljesebbé tegyük*. Feladatunk a szókészlet gyarapítása új szavakkal, kifejezésekkel. A szavak jelentése körüli bizonytalanságot (pl. fukár, fösvény, irigy, takarékos] nemcsak a rokon értelem idézi elő, hanem a rokon, vagy azonos alak is (kapar — kaparint], A rokonalakú szavak használatát a rokonjelentésű szavakkal együtt különös figyelemmel kísérjük. A szó értelmére vonatkozólag olyankor is tegyünk fel kérdéseket, amikor egy- egy gyermek jól használja ugyan, de feltehető, hogy az osztályban többen nincsenek tisztában értelmével. A szó jelentésének pontosabbá tétele és kibővítése, a szókészletnek új szavakkal való gazdagítása csak egyik része a Szókincs fejlesztésére irányuló munkánknak. A szókincs teljes értékűvé akkor válik, ha azt a szükség esetén fel is tudjuk használni. A tanítást úgy kell irányítanunk, hogy a tanuló a megismert új szót az órán, de az órán kívül is használni kényszerüljön. A tanulóknak példára van szükségük, a szavakat, kifejezéseket, szólásformákat is utánzással sajátítják el. Ha többször hallanak egy-egy szót vagy kifejezést, megragad tudatukban és könnyen társul régebbi szókincsükhöz. Az aktivizálás első feltétele, hogy a tanító maga is tervszerűen használja azokat a szavakat, amelyeket a tanulók szókincsébe át akar ültetni. A szókész60
