Szocialista Nevelés, 1962. szeptember-1963. augusztus (8. évfolyam, 1-12. szám)
1962-09-01 / 1. szám - Jelenünk és jövőnk
hogy minden tanító becsületbeli kötelessége, hogy a CSKP XII. kongresszusa előkészítésének időszakában minden eddiginél aktívabban kivegye részét az iskolán kívüli politikai munkából. Természetesen hangsúlyozni kell, hogy ez nemcsak egyes pedagógusokra vonatkozik. A kongresszus előtti időszakban gondoskodnunk kell arról, hogy iskoláinkban a pártszervezet vagy a pártcsoport irányításával a tanítói kollektíva egyes tagjai között arányosan felosszák a munkát. Pártunk a „szocialista társadalom további fejlődésének távlataiban“ igen nyíltan veti fel társadalmunk fejlődésének problémáit. Politikai munkánkkal biztosítani kell, hogy dolgozó népünk ne egyszerűen formálisan hagyja jóvá, fogadja el pártunk célkitűzéseit, hanem saját körülményei szerint bírálatnak vesse alá. Hiszen nem kevesebbről, mint a szocialista társadalmunk további fejlődéséről és a kommunizmusba való átmenet előkészítéséről van szó. A hiányosságok feltárásával pártunk egyáltalán nem akarja kisebbíteni szocialista építőmunkánk eddigi rendkívüli eredményeit, de őszintén és nyíltan rá kell mutatnunk a hiányosságokra, hogy helyesen meghatározhassuk: hogyan haladhatunk sikeresen tovább a kommunizmus felé. Életünk minden területén ragyogó távlatok nyílnak meg előttünk. Nem szabad azonban egy pillanatra sem elfeledni, hogy nagyszabású gazdasági célkitűzéseink megvalósítása, a kommunizmusba való átmenet előkészítése elválaszthatatlanul összefügg az új típusú, kommunista ember nevelésével. Csakis magas fokú erkölcsi-politikai jellemvonásokkal és általános műveltséggel, s nem utolsósorban széleskörű ismeretekkel rendelkező kommunista ember képes az emberi társadalom legnagyobb művének: az osztálynélküli, kommunista társadalom felépítésére. Nem véletlen tehát, hogy pártunk a „szocialista társadalom további fejlődésének távlataiban“ fontos szerepet tulajdonít a kommunista nevelőmunka további fejlesztésének. A kongresszus dokumentumai hangsúlyozzák, hogy a szocialista társadalom további fejlődése szükségszerűen megköveteli a dolgozók képzettségének további fejlesztését. A tudomány és technika legújabb ismeretei nélkül ugyanis nem lehet elképzelni a kommunista társadalom építését. Az új tudományos és műszaki ismeretek tehát a jövőben még nagyobb szerepet játszanak majd népgazdaságunk és társadalmi életünk minden területén. Mindez magas követelményeket ró iskoláinkra, amelyeknek a jól képzett szakemberek ezreit kell felnevelnünk az elkövetkező években. Szocialista társadalmunk további fejlődése megkívánja többek között azt is, hogy 1970-ig feltételeket teremtsünk arra, hogy minden iskola- köteles gyermek számára — aki kedvet érez és megfelelő képességekkel rendelkezik —, lehetőséget biztosítsunk a teljes középiskolai képesítés elnyerésére. E tekintetben is'az oktató-nevelő munka legfőbb láncszeme az általános műveltséget nyújtó kilencéves iskola, hiszen a teljes középiskolai végzettség elnyeréséhez az alapokat minden gyermek itt szerzi meg. Az új tanévben és az elkövetkezendőkben is nagy figyelmet kell fordítanunk az oktatómunka színvonala további emelésére, s főként a természettudományi tantárgyak — ezeken belül is elsősorban a fizika, 2