Szocialista Nevelés, 1962. szeptember-1963. augusztus (8. évfolyam, 1-12. szám)
1962-09-01 / 1. szám - Hasák Vilmos: Néhány gondolat az idegen nyelvek eredményesebb tanításáról
lóknak mindössze 750 szót és csak az alapvető nyelvtani ismereteket kell elsajátítaniuk. A tanulás első évében, tehát a 7. évfolyamban a tanulók a követelmények szerint csupán 250 szót, nyelvtanból pedig csak a legalapvetőbb ismereteket sajátítják el: a nem rendhagyó igék jelen idejét és felszólító módját, a főnevek és névmások leggyakoribb eseteit és egyes főnevek többes számát. Az előkészítő időszakban a tanulóknak egyszerű mondatok használatával kapcsolatban — lehetőleg külön nyelvtani magyarázat nélkül — kell megismerkedniük a nyelvtani jelenségekkel. Ezt a minimumot a tanulók valóban elsajátíthatják. A tankönyveket tehát úgy kellett összeállítani, hogy 1. a tanulók az említett minimumot aktív módon és gyakorlati alapon sajátítsák el, 2. hogy ezt a minimumot fel is tudják használni a gyakorlatban. A 7. évfolyamban tehát a fő probléma a következő két kérdés megoldása : 1. a 250 szóból álló előre megszabott szókészletet úgy kell használni, hogy a tanulók ezzel a csekély szókinccsel is kifejezhessék gondolataikat saját magukról, környezetükről és életükről, hogy velük valóban mondhassanak valamit; 2. a tanulókat rá kell vezetni, hogy a szókészlet felhasználásával tanulják meg a nyelvtanilag helyes mondatok összeállítását, ámbár a nyelvtani szabályok számát a tankönyvek a lehető legkisebbre csökkentik. Az első kérdést a 7. évfolyam tankönyvei olyképpen oldották meg, hogy kiválogatták azokat a szavakat, amelyekkel tanulóink — noha teljesen kezdetlegesen — megértetik magukat a tantervben feltüntetett témákkal kapcsolatban éspedig úgy, hogy a legkevesebb szóval a legtöbb kifejezési lehetőséget aknázzák ki. Olyan szavakra lesz tehát szükség, amelyekkel a legtöbb gyakorlati értékű és a jellegzetes beszélgetési helyzetekben használható mondatot állíthatják össze. A második kérdés megoldásában a tankönyvek a mintamondatok módszerére támaszkodnak. Tapasztalatból tudjuk, hogy minden idegen nyelv tanulásában erősen érvényesül az analógia, hogy ti. nem elvont nyelvtani szabályok alapján alkotunk mondatokat, hanem olyan mintamondatok szerint, amelyek megmaradtak emlékezetünkben. A németben például a helyes szórend nem azzal válik automatikussá, hogy a szórendről tanult szabályokat mind gyorsabban alkalmazzuk, hanem nyilván azzal, hogy mondatok mintájára hasonló mondatokat alkotunk. így pl. az analógia alapján államt- juk meg a következő mondatok szórendjét : Heute kommt der Onkel um 8 Uhr. Morgen kommt die Tante ein wenig später. Am Sonntag kommt mein Freund wieder. Heute bleibt meine Schwester zu Hause stb. Azonban nem csupán a mondatok szórendjét lehet ily módon — tulajdonképpen szabályok nélkül — automatikussá tenni. A tanulók tudatában a főnévragozás és az igeragozás helyes alakjai is könnyebben válnak automatikusakká akkor, ha azokat mondatkeretben, valódi használatukkal kapcsolatban tanulják, mint hogyha úgy sajátítanák el őket, hogy előbb gépiesen megtanulnák a ragozási mintákat, és csak azután helyettesítenék be az egyes alakokat mondatokba. A németben pl. a részeshatározó esetet a tanulók köny- nyebben sajátítják el, ha mindjárt a „mit“ elöljáróval együtt tanulják meg használni (mit dem Onkel, mit der Tante), mint ha az ilyen ragozási mintából vezetjük le : der Onkel, des Onkels, dem Onkel, den Onkel. 21
