Szocialista Nevelés, 1961. január-augusztus (6. évfolyam, 1-8. szám)

1961-02-01 / 2. szám - Jeso Bartolomej: Néhány szó a tanító óratervének elkészítéséhez

J e s о : Néhány sző a tanító óratervének elkészítéséhez 45 helyes meghatározása segítségére van a tanítónak abban, hogy az új anyagot a régebbi, már átvett anyaggal összekapcsolja. Ezt a kapcsolatot érzékeltetnünk kell az egész óra ideje alatt: a tanuló feleltetésekor, az új témára való áttérésnél, az új anyag tárgyalá­sánál és rögzítésénél és a belőle vont következtetések leszűrése al­kalmával. Az óra helyének helyes megha­tározása gyakran segítségére van a tanítónak az óra céljának helyes megállapításában is. A tanítási óra céljának megállapításánál a taní­tó tekintetbe veszi az óra oktató és nevelő részét. A tanító tartsa állandóan szem előtt, hogy minden órának megvan a maga ismeret- közlő és nevelő feladata. Ügyszól­ván ez alkotja az óra lényegét. Ha a tanulók az óra lényegét, alapgondolatát megértik, akkor az óra elérte célját. Gyakran egy órá­ra nem egy, hanem több célt kell kitűznünk. Vegyük pl. a követke­ző témát irodalomból vagy akár történelemből: az 1514-es Dózsa- féle parasztlázadást. Itt a követ­kező célt tűzhetjük ki: 1. Mutas­sunk rá, hogy miiven e'nvoma^s alatt és milyen teljes jogfosztott- ságban élt a jobbágynép. 2. Dom­borítsuk ki a nép hősiességét az elnyomói ellen viselt harcban. 3. Mutassunk rá a magyar és más elnyomott népek érdekközösségé­re az elnyomók elleni közös harc­ban. 4. Tárjuk fel a felkelés szer­vezetlen, spontán jellegét. A tanítónak soha sem szabad elfelejtenie, hogy csakis az óra helyének és céljának meghatáro­zása után térhet rá óratervének, illetve egyes részeinek kidolgo­zására. Nem utolsósorban kell megemlítenünk a tanítónak önma­gával szemben támasztott köve­telményeit sem. A tanítónak biztosítania kell az órára szükséges segédeszközöket, a magyarázatot a tanulók számá­ra világossá, érthetővé és hozzá­férhetővé kell tennie, az órán a segédeszközöket kifogástalanul kell alkalmaznia, tisztában kell lennie a kísérleti technikával stb. Ez nagyban elősegíti és színvona­lassá teszi az óra egész menetét. A tanítónak az órára való készü­lés alkalmával mindig maga előtt kell látnia osztályának tanulóit, számolni kell a tanulók sajátossá­gaival, egyéni vonásaikkal, ezeket feltétlen figyelembe kell vennie. Különösen a tanulók önálló mun­kájához szükséges anyag kiválasz­tásánál. a feleltetéshez kiválasz­tott kérdéseknél stb. A tanító rendszeresen tamdmá- nyozza a tananyaggal összefüggő irodalmat, gyarapítsa a tárgyról szerzett tapasztalatait, kísérje figyelemmel a korszerű politikai kérdéseket, tanulmányozza a leg­újabb módszertani iroda'mat, mert ezek nagymértékben segítik a ta­nítót abban, hogy a tanítási órá­kon oktatási-nevelési téren egy­aránt jó eredményt érjen el. Ezért az óratervnek csak akkor van ér­telme, ha azt komoly előkészítő munka előzi meg, máskülönben formális papírrá válik, és nemcsak hogy nem segít a tanítónak, ha­nem ellenkezőleg, akadályozza munkájában.

Next

/
Thumbnails
Contents