Szocialista Nevelés, 1961. szeptember-1962. augusztus (7. évfolyam, 1-12. szám)
1961-09-01 / 1. szám - Csanda Sándor: A törökellenes és kuruc harcok költészetének magyar-szlovák kapcsolatai (recenzálta Révész Bertalan) / Könyvekről
42 Könyvekről levéltári dokumentumok alapján, a történelmi materializmus szellemében értékeli a szlovák nép részvételét a kuruc mozgalomban, s részletesen elemzi a szlovák kuruc költemények problémáit, melyekről igényesebb összefoglaló munkát eddig még nem írtak. A szerző a történeti bevezetőben rövid áttekintést nyújt a kuruc mozgalom magyar é szlovák szakirodalmáról a neokuruc mozgalom vezérétől, Thaly Kálmántól kezdve, egészen a XX. század első harmadának végéig. Egyidejűleg élesen bírálja egyrészt a Rákóczi-felkelés romantikus szemléletű magyar nacionalista újjáértékelőit s áltudományos következtetéseiket, másrészt a polgári szlovák kutatók álobjektív, forradalomellenes szemléletét. A kuruc romantika magyar képviselői saját nacionalista meggyőződésüket plántálták bele a kuruckorba, melyben még ilyen eszmék nem létezhettek; a szlovák nacionalista kutatók pedig lebecsülték a mozgalom progresszív voltát, műveikben kimondottan kurucellenes álláspontra helyezkedtek; csupán nemesi mozgalomnak tekintvén a Rákó- czi-szabadságharcot, elhanyagolták a szlovák jobbágyság tömeges részvételének a feltárását. Csanda gazdag, s részben eddig ismeretlen forrásanyag alapján bizonyítja, hogy a szlovák szegénység tömegesen vett részt a Rákóczi- szabadságharcban. Ennek okát nem a magyar haza iránti szeretettel, illetőleg a nemzeti függetlenségért vívott harccal magyarázza — mint elődei tették —, hanem a szociális viszonyokkal, a pátensek által megígért jobbágyfelszabadítással: „ ... a hegylakó szegénynép olyan nyomorban élt, hogy még a megszerzendő, bizonytalan anyagi javakért is kész volt életét kockára tenni.” Jelentőségüket, harci elszántságukat hűen bizonyítja a szomolányi kuruc győzelem (1704. május), mely nagyrészt a szlovák jobbágyoknak köszönhető. Hogy a szlovák kurucok döntő többsége nem a nemesség, hanem a jobbágyság és a szegénylegények közül került ki, mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy míg a szlovák nemességről a szabadságharc levéltári dokumentumaiban alig történik említés, addig a szlovák parasztság szerepéről nagy számú szlovák és magyar nyelvű irat tanúskodik. Csanda ismerteti Bercsényi Miklósnak általa felfedezett szlovák pátensét, valamint Rákóczi cseh pátensét, melyek többek között azt bizonyítják, hogy Rákóczi és Bercsényi a felkelés idején korukat és főúri származásukat mintegy meghazudtolva, nem csupán a magyar nemességet tartották a „magyar nemzetnek (Natio Hungarica), hanem a feudális jogrendszertől eltérően a különböző nyelvű jobbágyságot is.” összehasonlítja a szlovák nyelvű kuruc és labanc felhívásokat, melyekből azt a következtetést vonja le, hogy „a Rákóczi-felkelés utolsó szakasza — hasonlóan az elejéhez — részben osztályjellegűvé válik: a vagyonát és életét féltő, ingadozó nemesség a mozgalom árulójává lesz; Rákóczi és Bercsényi pedig ismét az elkeseredett jobbágyokra és szegénylegényekre próbál támaszkodni.” „A kéziratos kuruckori szlovák költemények”, valamint „A kuruckor szlovák visszhangja a műköltészetben” című fejezetekben a szerző több, eddig ismeretlen verset közöl, mint pl.: az „Anagramma Slavicum”-ot (Szláv szójáték), mely a legelső szlovák kuruc költemény a felkelés kéz-
