Szocialista Nevelés, 1960 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1960-06-01 / 6. szám - Kerékgyártó Imre: A fogalmazás tanításának alapjai
200 Dr. Kerékgyártó I.: A fogalmazás tanításának alapjai nekik. Ez utóbbi nem idegen a gyermekektől, hisz szívesen élnek játékaik közben is az értelmetlen formákkal, pl. a fogócskában használt ún. kiolvasókkal (An-tan-té-nusz ... te vagy a fo-gó). Nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy eredményes fogalmazástanításról csak ott beszélhetünk, ahol a fogalmazás tartalmát nem szűkítik le a tanulók írásbeli munkáira. Elemi, kezdeti fokon a szóbeli fogalmazás fontosabb, mint az írás. Egyszerű témák kijelölésével hozzá kell szoktatnunk a legkisebbeket is, hogy gondolataikat szóban összefüggően (kezdetben 2—3 mondat) és világosan közöljék. Ahol a tanító a gyermekek beszédével szemben nem támaszt igényeket, ott nem is várhat kielégítő eredményeket az írásbeli fogalmazásoktól. A pedagógiában hosszú múltra tekinthet vissza az a vita, amely azt volt hivatott eldönteni, vajon a fogalmazás tanítását szabad-e, vagy nem szabályokhoz, elsősorban nyelvtani szabályokhoz kötni. A polgári pedagógusok minden szabálytanítástól a gyermeki megnyilatkozás hamvas- ságát féltették. Félelmükben jelentős szerepet játszott az is, hogy előttük a gramatizáló fogalmazástanítás példája állott, amely ténylegesen lélekölőnek, haszontalannak bizonyult. Lehetetlen azonban észre nem vennünk, hogy pedagógiánk minden vonatkozásban a tudatosságot állítja a polgári pedagógia tehetségkiválasztó szerepet játszó ösztönössége helyébe. Éppen ezért nélkülözhetetlen, hogy már elemi fokon is bizonyos fogalmazási ismereteket nyújtsunk a tanulóknak. Természetesen ez nem jelentheti rideg szabályok értelmetlen betanulását. De feltétlenül jelentenie kell azt, hogy mielőtt követelményeket támasztok a gyermek írásával szemben, megismertetem őt, miképpen tehet eleget ezeknek a követelményeknek. Tudatosítani kell bennük, hogy fogalmazásuk címe meghatározza, miről kell beszélniük, írniuk. Ettől a témától elkalandozniuk nem szabad! Ha azt akarom, hogy egy eseményt szépen mondjanak el, meg kell tanítanom őket arra (megfigyeltetéssel, közös gyakorlással), hogy miképp kell egy esemény szálait szőni. Pl. az eseményeket időrendben mondják el; csak a fontos dolgokról beszéljenek stb. Elemi fokon csak egy-egy esemény elmondását, egy-egy dolog leírását és egy személy külső tulajdonságainak bemutatását (külső jellemzés) tűzhetjük ki feladatul. Igen lényeges szempont, hogy amiről beszéltetjük, Íratjuk a gyermekeket, az mind közvetlen élményviláguk anyaga legyen. Ha erre nem ügyelünk, századokat mennénk visszafelé. Abba a korba, amelyben a tanulók erőltetett szentenciákat írtak, vagy éppen klasszikus minták mechanikus utánzásával tőlük távolálló írásműveket „gyártottak”. Felfogásunk szerint azonban a gyermeki élményt nem spontaneitása teszi élménnyé. Sőt épp azt tapasztalhatjuk, hogy a rendkívüli, a szokatlan és váratlan dolgokról alig-alig akad mondanivalójuk a gyermekeknek. Ilyenkor az élmény legfeljebb szubjektív megnyilatkozásaikban nyilatkozik meg (nagyon megijedtek, féltek stb.), érdemileg azonban fel sem tudták fogni a jelenséget. A tanulók élményeit nekünk kell megszerveznünk, illetve tudatosítanunk. Előre az érdeklődés reflektorfényébe állítunk egyeseket, háttérbe szorítunk másokat, a figyelmüket felhívjuk í
