Szocialista Nevelés, 1960 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1960-01-01 / 1. szám - Gedei János: A matematika tanítás néhány tapasztalata
18 Gedei: A matematika tanítás néhány tapasztalata lelkét, aki talán még mosolyogni sem tud. A felszabadulás előtt érettségizett emberek jelentős része ma is úgy emlékszik vissza algebra óráira, hogy ott egyes különleges agyvelejű emberek valami tudományt műveltek, a legtöbb diák azonban örült, ha valahogy átcsúszott a vizsgán, s alig várta, hogy elfelejthesse azt is, ami ráragadt. Nos, úgy érzem, ez a kép már örökre a múlté. Iskoláinkból sikerült száműzni a matematika órák riasztó szellemét, és sikerült nemcsak meg is értetnünk, hanem kézzelfoghatóvá is tennünk, hogy a matematika éppen úgy, mint a többi tudomány, nemcsak különleges agyvelejű emberek kiváltsága, és hogy bizonyos fokú műveltséget mindenki elérhet benne. Fejlett iparú országban, a szocializmus betetőzése idején erre igen nagy szükség van. Kell, hogy mindenki lássa: a matematika hozzátartozik az élethez, szerves része annak, s még csak nem is érthetetlen. A formalizmus felszámolása a matematika tanításában. Ahhoz, hogy ezt az eredményt elérhessük, szükséges volt, hogy felszámoljuk a formalizmust matematika tanításunkban. Ez jelentős mértékben sikerült, de még ma is küzdenünk kell a formalizmus ellen. Ha a tanuló nagyszerűen definiálja a trapézt, de a táblára felrajzolt háromszög, deltoid trapéz és ötszög közül nem tudja felismerni, akkor tudása nem tudás, hanem értéktelen holt teher, hiszen, nincs a szavak mögött tartalom. Ha a tanuló a merőlegeset azonosítja a vízszintes és függőleges fogalmával, ha derékszöget csak úgy lát, hogy az egyik szára vízszintes, a másik szára függőleges, akkor semmi okunk csodálkozni, amikor a tanuló képtelen megérteni Tálesz tételét. Formális volt a munkánk, ha a tanuló jól felel az órán, de a boltban zavarba jön, mennyi pénzt kell visszakapnia ÍOO koronából. Formális volt a munkánk, ha a tanuló csak úgy tudja az aránypáros feladatokat megoldani a hetedik osztályban, ha a növekedés irányát nyilakkal jelöli. Formális volt a munkánk, ha feleltetünk, de nem győződünk meg arról, érti-e a tanuló, amit mond, nem győződünk meg pl. az osztásnál a hatodik osztályban, tudja-e a most leírt négyesről, mi a helyi értéke, ha a házi feladat javításánál nem vetetjük észre tanítványainkkal a hibák okát is. Elkedvetlenítjük tanítványainkat, ha alapos meggondolás nélkül osztályozunk, ha azon a címen, hogy jól be akarjuk gyakoroltatni az osztást, félméter hosszú osztandót arasznyi hosszú osztóval osztatunk. A formalizmus elleni küzdelemben nagy segítséget jelentettek a felszabadulás utáni új tankönyvek. Természetesen ezek nem voltak hibátlanok. Érdemeiket azonban nem lehet és nem szabad tagadni. Ez éppen olyan súlyos hiba volna, mint hibáikat elrejteni. A tankönyv feladata nem az, hogy pótolja a tanítót, hanem az, hogy segítse. A tankönyvhöz szorosan kapcsolódik a példatár kérdése. Véleményem szerint azonban nem példatárra, hanem adattára van a matematika tanítóknak elsősorban szükségük. Szükség volna arra, hogy népgazdaságunkban azokat az adatokat, amelyek a nyilvánossággal közölhetők, zsebkönyv formájában megkaphassák a matematika tanítói. A példatár ugyanis egyrészt elavul, idővel használhattalanná válik, másrészt viszont megfelelő adatokból a matematika tanítónak kell tudni példákat alkotni. Nem jó tanító az olyan, aki pl. a liszt és cukor bolti árából nem tud szöveges
