Szocialista Nevelés, 1959 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1959-01-01 / 1. szám - Kerékgyártó Imre: A fogalmazás tanításának elvi alapjai
392 Dr. Kerékgyártó L: A fogalmazás tanításának elvi alapjai tünk el. Honnét táplálkozhat akkor mégis ez a felfogás? Forrása az elemzés nélkül tudomásul vett pedagógiai gyakorlat. Minden tanító tapasztalja, hogy egyes tanulók könnyen, mások pedig nagyon nehezen jutnak előbbre. A legtöbb iskolában találunk olyan gyermekeket, akikről látszólag minden lepereg, akiknél minden szó „kárba vész”. Véleményünk és elemzéseink szerint a tanulók differenciálódását két okra vezethetjük vissza: az egyik egyéni, a másik társadalmi. Egyénileg rá kell mutatnunk a tanulók különböző tehetségére, amelyben szerepe van a szocialista pedagógia által sohasem tagadott idegrendszeri öröklöttségnek is. Társadalmilag viszont a környezet hatását kell kiemelnünk. Kétségtelen, hogy könnyebben érünk el eredményt azokkal a gyermekekkel, akikkel pólyás koruk óta irodalmilag is foglalkoznak (mesét mondanak nekik, otthon könyveik vannak stb.). Az iskolának azonban az a feladata, hogy a tudáshoz elvezesse tanítványait, s ebből a szempontból minden egészséges gyermekkel el lehet sajátítatni a fogalmazási készséget is. Tehát azokkal is, akik ezen az úton kizárólag ránk tudnak támaszkodni. Fenntartás nélkül kell elutasítanunk a másik két, elvileg azonos, csak megfogalmazásában eltérő nézetet. Az irodalmi alkotás folyamatát az írói, költői életpálya egészében vizsgálva eleve hamisnak nyilváníthatjuk azt a felfogást, amely szerint az alkotás teljes fegyverzetben az ihlet hatására születik, mint a mitológiai Pallas Athéné Zeusz fejéből. A legnagyobb költőknek is megvannak a maguk inasévei. Petőfi végigjárja a kor átlag- költőinek iskoláit (Felhők, Bordal), míg megtalálja az egyéniségének legmegfelelőbb tartalmát és a tartalom adequát formáját. József Attila kezdeti versei Ady, Juhász Gyula stb. hatásának jegyében születnek meg, és a költő akkor talál igazi magára, amikor fejlődésében sikerül ezt a hatás- burkot önmagáról levetnie. A nagy költőt az átlag epigontól épp az különbözteti meg, hogy tehetsége sajátos tartalom egyéni kifejezésére teszi képessé. Az epigón viszont mindvégig iskolapadban szorong, mondanivalója többnyire sokszor megénekelt gondolatok, érzések utánélései, formáit pedig másoktól veszi kölcsönbe. Éppen ezért nemcsak a gyermeki fogalmazás sajátos didaktikai jellege, hanem az írói alkotáshoz vezető művészi út elemzése is arra int bennünket, hogy eredményes fogalmazástanításról csak akkor beszélhetünk, ha fogalmaztatás helyett tanítjuk a fogalmazást. Minden közlésnek két oldala van: a tartalma és a formája. A fogalmazás tanítása éppen ezért azt jelenti, hogy képessé tesszük a tanulót a megfelelő tartalmak meglátására, azok helyes szemléletére, s ezzel egyidejűleg megtanítjuk arra is, hogy miképpen lehet a jó tartalmat megfelelő formába önteni. Mindkét oldal rendszeres és tervszerű munkát igényel a tanítótól és a tanulóktól egyaránt. Tartalmi szempontból az egész általános iskolában a helyes témaválasztás a legfontosabb kérdés. A tanulók életkorát figyelembe véve különösen a két véglettől óvakodjunk: kerüljük a sematikus, sablonos fogalmazási feladatokat (pl. ne Írassunk állandóan tartalmakat a gyermekekkel), de ne adjunk a házi feladatoknak elvont, akadémikus címeket (pl. Kölcsey és a reformkor, vagy Ady hazaszeretete) se. A témák megválasztásában a tanulók közvetlen (az iskola, az otthon élete, a környezet, élményvilág) és közvetett (tanulmányi anyag, olvasmányok) tapasztalataiból induljunk ki. A legegyszerűbb feladatok az emlékezetre
