Szocialista Nevelés, 1959 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1959-02-01 / 2. szám - Kerékgyártó Imre: A fogalmazás tanítáának gyakorlata
6 Dr. Kerékgyártó Dm re: A fogalmazás tanításának gyakorlata tott tanítási óra sajátos menetét! Vizsgálatunkban egy-egy absztrakt órát tartunk szemünk előtt, azaz felsoroljuk — minél teljesebben — a lehetőségeket, amelyek közül a konkrét helyzethez (osztály, fejlettség, előzetes ismeretek, körülmények stb.) alkalmazkodva választhat a tanító, aki a tényleges órát tartja. Az ismeretnyújtásra fordított óra legelső feladata, hogy számba vegye a tanulók előzetesen szerzett tapasztalatait, megfigyeléseit. Ha pl. a szerkesztés elemeit kívánom tudatosítani bennük, először beszámoltatom őket azokról a megfigyeléseikről, amelyeket az irodalmi szemelvények olvasása közben végeztettünk velük. Máskor egészen a közvetlen tapasztalatokig nyúlunk vissza. így pl. a párbeszéd tanításakor nem a könyvekben rögzített párbeszédekből, hanem a valóságos életben megfigyelt, esetleg előttük le is játszatott beszélgetésekből indulunk ki. így figyeltetjük meg, hogy a párbeszédben mind a két beszélő egyes szám első személyben beszél: Én... Mégsem keverjük össze a beszélőket, mert tudjuk, látjuk, halljuk, hogy változott a beszélő személye, A megfigyeltetés, a beszámoltatás után nyúlunk a könyvekhez, mert az utóbbi esetben pl. a személycsere megállapításához írásban sajátos eszközökre van szükség: gondolatjel, új sorkezdés stb. Ezeket már olvasmányaik alapján idézhetik fel csupán. Bármilyen gazdag is volt az előzetes megfigyeltetés, az ismeretek kialakítását mindig közvetlen szemléltetésnek is meg kell előznie. Ez a közvetlen szemléltetés sokféle lehet. A legalsó osztályokban pl. igen gyakran a tevőleges szemléltetéshez folyamodunk: ténylegesen le játszatjuk azokat az eseményeket a gyermekekkel, amelyeket leiratunk velük, igénybe vehetjük a képek, képsorozatok segítségét is, amelyek a gyermekek szeme elé állítják a megfigyelésre kiválasztott jelenségeket, dolgokat. A leírásnál pl. képről állapíthatjuk meg a dolgok elrendezését, tulajdonságát stb. Szemléltetésre kétségkívül a helyes megoldás bemutatása a legalkalmasabb. Éppen ezért, ha pl. jellemzést tanítunk, leghelyesebb egy, a tanulók által már ismert jellemzés elemzéséből kiindulnunk. Azért kívánjuk, hogy ismert szöveg álljon előttük, hogy ebben az esetben a tartalmi újdonság el ne vonja figyelmüket a megfigyelés tulajdonképpeni tárgyáról. Helyes úton járunk azonban akkor is, ha a bemutatást egy előző évi jól sikerült dolgozattal végezzük. A tanuló dolgozata áll legközelebb a gyermekekhez, azon értik meg a legjobban, hogy milyen követelményeket támasztunk velük szemben. A közvetlen szemléltetés anyagának elemzése vezet el bennünket az ismeret szükséges jegyeinek kibontásához. Az elbeszélés fogalmának, követelményeinek kialakításakor pl. ez az elemzés ad alkalmat arra, hogy rámutassunk: — Az író nem mond el mindent, ami történt, csak azt, ami mondanivalója szempontjából jelentős, fontos. — Az író az eseményeket meghatározott sorrendben mondja el. Ez a sorrend többnyire megfelel a történések tényleges időrendjének. — Az író vagy saját magához, vagy a szereplőhöz viszonyítja az igeidőket. Pl. nyáron úttörő táborban voltunk. Elhatároztuk, hogy... vagy:
