Szocialista Nevelés, 1959 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1959-01-01 / 1. szám - Kovács István: Tanítani-tanítni, tanítasz-tanítsz? / Nyelvművelés
Nyelvművelés 409 ezeket az alakokat kell használnunk beszédben s írásban is. Tudok olyan esetről, amikor a kötőhangzós alakokról hallani sem akartak, annak használatát helytelenítették. Igen, így szokott az lenni az életben. Ha megszoktunk valamit, ragaszkodunk hozzá. Azonban csak nyerhetünk, ha tájékozódunk ilyenkor, milyen szokás dívik másutt, mi van szűkebb látóhatárunkon túl. Különösen ajánlatos ez akkor, amikor nyelvi szabályokat alkotunk, amikor nyelvi normákat állítunk föl. Igaz, kettős alak éppen elég van nyelvünkben. A költői szabadság meg még szaporítja is számukat. Gondoljunk csak az ilyen szavakra: miért — mért, közt — között, 'fenn — jent, lenn — lent, lány — leány; állsz — állasz, mondanak — mondnak, zengeni — zengni, bolyongani — bolyongni, közeleg — közéig, készítesz — készítsz, röpítenék — röpítnék; lövegje — lövege, pechje — peche, lexikonja — lexikona, lépcsője — lépcseje, borja — borjúja, szőlője — szőleje, keble — kebele, életem — éltem; add — adjad, vidd — vigyed, hozd — hozzad stb. Ezek kettősségét nagyobbrészt mai helyesírási szabályaink is megengedik, a többi a költői nyelv sajátos alakjai. A költőnek pedig nem róhatjuk föl, hogy új szóalakokat képez. Megkívánja azt sokszor a rím tökéletessége, a szótagok kötött száma a verssorban, a széphangzás, az archaizálás vagy a szereplő nyelvének jellemzése. Csak találomra idézek erre szemléltetésül a forma tekintetében egy igényes és finom hangú költőnktől, Tóth Árpádtól: S bolyongni félszegen, magányos esti csendben? (Tavaszi elégia). Egy-két dalt kell, ó kell még zengened (Philoklet). Mintha a föld bús méhe zengene (Aquimcumi korcsmában). Hadd hallja zengni a zenés magányban (Prospero szigetén), ... új örömet zengni szorítana (Óda az ifjú Caesarhoz). De egy se jő már, s nem röpítnék hozzád (Kincs). Csodállak, aki jöttél e vig Kánába, s készítsz ... (Ady Endrének). S gyermekvágyak búsítnak, sok, régi, drága estém: (Vergődés). Engedd felém feszítnem (Evokáció egy csillaghoz). S merengni húnyja álmatag szemét (Hófehérke). S lendítene a drága vágy (Öh forró földünk). Elébed szőke szüzet százat küldenek. (Ady Endrének). Zsonganak, mint a sínmenti nyurga póznák (Március) stb. Egyes szóalakok használatának kettőssége vidékenként, területenként is megnyilvánulhat. Ez rendszerint más-más irányú fejlődésnek az eredménye. A területi kötöttség soká éltető gyökere, tápláló talaja lehet egy-egy szóalaknak. Emiatt még nem szabad azt gondolnunk, hogy megvetendő nyelvjárási formával van dolgunk. Amint helyesnek tartjuk a kukorica mellett a tengeri, a krumpli mellett a burgonya szót, mint területenként mutatkozó különböző megnevezéseket, ugyanúgy jelentkezhetnek vidékenként megszokott és eltérő igealakok. Való, hogy nyelvtanaink nem foglalkoznak elég részletesen minden igetővel s annak viselkedésével a morfémák (személyragok, módjelek, képzők) előtt s legkevésbé a kérdéses tanítani — tanítasz, tanítni — tanítsz típussal. A többire még inkább megtaláljuk a ragozási szabályt. így például tudjuk, hogy a felszólító módnak mindkét alakját használhatjuk: keress — keressél, légy — legyél, vidd — vigyed, nézz — nézzél stb.; sokszor azonban jelentésárnyalat rejlik mögöttük. A rövidebb alak alkalmasabb szigorú parancs kifejezésére, pl.: Vidd innen! Menj odébb! írj valamit! Olvass egy kicsit! Felelj gyorsan! Ismert az a szabály is, hogy a két mássalhangzóra végződő igetövekhez
