Szocialista Nevelés, 1959 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1959-01-01 / 1. szám - Kovács István: Tanítani-tanítni, tanítasz-tanítsz? / Nyelvművelés
410 Nyelvművelés kötőhangzóval kapcsoljuk a morfémákat, tehát például főnévi igenévüket és feltételes módjukat így képezzük szabályosan: mondani — mondanék, hallani — hallanék, festeni — festenék, fosztani — fosztanék, olvasztani — olvasztanék. Ilyen ige még: hordani, irtani, rontani, ontani, mosdani, elföldelni, elhantolni, választani, tiltani, felejteni, hinteni, zengeni, küldeni, váltani, inteni, felejteni stb. Többes 2. és 3. személyben is magánhangzó előzi meg a személyragot vagy a feltételes mód jelét. Ha csak egy mássalhangzóra végződik a tő, akkor kötőhangzó nélkül járulnak hozzá a fenti elemek: olvasni — olvasnék, írni — írnék, szerezni — szereznék, ülni — ülnék, dolgozni — dolgoznék stb. Szintén magánhangzó előzi meg a -ni, -na, -ne elemeket a -t végű igetövekben, ha a -t előtt hosszú magánhangzó van, pl.: hűteni — hűtenék (hűtesz, hűtötök, hűtenek), fűteni — fűtenék (fűtsz, fűtötök, fűtenek), véteni — vétenék, tátani — tátanék, meríteni — merítenék, javítani — javítanék, szorítani — szorítanék stb. Ha a -t előtt rövid magánhangzó áll, akkor kötőhangzó nélkül kapcsoljuk a morfémákat a tőhöz, pl.: ütni — ütnék — ütsz; sütni — sütnék, sütnek. (Ezek persze nem vonhatók párhuzamba a tanít igével). így elérkeztünk a kérdésünkhöz. Tegyük mindjárt hozzá, hogy nemcsak a feltüntetett két-két alak valamelyikének a helyessége kérdéses, hanem többé is. Pontosabban, ezekről folyik a vita: a) a főnévi igenévről: építeni — építni; b) az egyes második személyről (jelen, tárgyas és tárgytalan ragozás): tanítalak — tanítlak, tanítasz — tanítsz; c) a többes második személyről: tanítotok — taníttok; d) a többes harmadik személyről: tanítanak — tanítnak; e) a feltételes mód valamennyi személyéről: tanítanék — tanítnék, tanítanál — tanítnái, tanítana — tanítna stb. típusokról. Ha belelapozunk a kódexekbe, ha vallatjuk a régi írókat, ha statisztikát állítunk össze a múlt század és a mai írók műveiből, azt látjuk, hogy a hosszabb, a kötőhangzós alakok kezdettől fogva megvannak irodalmunkban, az irodalmi nyelv kialakulásával pedig uralkodókká váltak. A rövidebb igealakok a XV. században bukkantak föl. A következő évszázadokban szaporodott a számuk. A felvilágosodás nyelvtanírói mindkét alakot megengedik. Kalmár György ezeket az alakokat állítja egymás mellé 1770-ben megjelent Prodromus-ában: újjítani, szépíteni és újjítni, szépít ni. Gyarmathy Sámuel ilyen táblázattal szemlélteti a kettős alakok meglétét: tanítasz tanitsz sűrítesz — süritsz — tanitatok tanittok sűrítenek süritnek tanítanak tanitnak sűríteni süritni tanítani tanitni sűrítelek süritlek tanitlak Révai csak a tanítotok, tanítanak típusban ismeri el a kettősséget, a többiben a hosszabb formát ajánlja, tehát: tanítani, tanítasz, tanítani. A Magyar Tudós Társaság nyelvtana: A magyar nyelv rendszere (1847) a kötőhangzós alakokat követeli meg: tanítasz, tanítalak, tanítotok, tanítanak tanítanék. Balassa József: A magyar nyelv szótára c. művében (Bp. 1940) csak a hosszabb alakú főnévi igeneveket közli, pl.: áhít (-ani), alakít (-ani), ala-
