Szocialista Nevelés, 1959 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1959-01-01 / 1. szám - Jegyzetek a francia burzsoá forradalom tanításához
400 Jegyzetek a francia burzsoá forradalom tanításához Nagyon fontos Európa akkori társadalmi és politikai képének ismerete. Anglia legyöngült. Már nem a király dönt, a király csak „uralkodik“, de nem kormányoz. A törvényhozó és végrehajtó hatalom teljesen a parlament kezébe került, ahol akár a thoryk, akár a wightek kormányoznak, mindenképpen a gazdagok érdekeit védelmezik. (Csak futólag említhetjük ezt a rendszert a mai USA-ban, ahol a republikánus és demokrata párt politikája között csak árnyalati különbségek vannak). A királyra nem, az angliai polgárságra mindig számítani lehet, ha — üzleti érdekekről, hódítási lehetőségekről van szó. Spanyolország már megszűnt nagyhatalom lenni, sorsa nagyrészt Ausztria sorsától függ. A Habsburg-ág hatalmi súlypontja már Európa középső államaiba került át. Poroszország erőben és tekintélyben növekedik, de még nem olyan erős, hogy egymaga számíthasson. Oroszországban a belső nyugtalanságot a cári uralom területi hódításokkal igyekszik csillapítani, a cári Oroszország mind közelebb kerül Közép-Európához. Nem lebecsülendő tény, mert ezentúl szomszédai, Poroszország és Ausztria kénytelenek mindig tekintettel lenni az orosz partnerre. Franciaország erősebb és gazdagabb lehetett volna, ha nincs XV. Lajos uralma, és a XIV. Lajos uralma idején egyre erősödő francia kereskedelem ugyanolyan lépésekben folytathatta volna megkezdett munkáját. XVI. Lajossal aztán egy valóban szinte gyerekes, tehetetlen, uralkodó kerül a „napkirály“ örökébe. De ne előzzük meg a történelmi sorrendet. A burzsoá forradalom szellemi előkészítése feltétlenül belülről, francia részről történt. Tulajdonképpen Racine és Moliere kezdték meg a polgárosulás szükségének hirdetését. Műveikben a „hazaszeretet“ egyet jelent a „kisember“ diadalával. Későbbi utódaik már bizonyos fokig kitaposott, vagy legalább is megkezdett úton haladtak. A szellemi előkészítés két legnépszerűbb alakja föltétlenül Rousseau és Voltaire. Rousseau a társadalmi nevelés megreformálásával hódított. Voltaire merész szókimondásával és a tételes egyházak elleni támadásaival, valódi francia ,,esprit“-jével, azzal a szellemes stílussal, amelyet még később is sokáig utánozni igyekeztek a társadalom reformátorai. Érdemes feljegyezni, hogy amikor Voltaire halála előtt öregen, betegen visszamerészkedett Párizsba, olyan fogadtatásban és ünneplésben volt része, amely alól nem tudta magát kivonni sem az akadémia, sem a nép. 1778-ban, halála évében az egyház mindenáron arra akarta rábírni, hogy vonja vissza egyházellenes tanait. Egy „jelentéktelen“ abbénak engedett annyiban, hogy papírra vetette azt a szándékait, hogy hajlandó bűneit megbánni. De arra már nem volt rábírható, hogy elismerje az egyház uralmát, és az egyház előítéletekkel és babonákkal telített tételeit. Temetése sem Párizsban történt, már holtan szállították egy vidéki városba, ahol a katolikus egyház szertartásai szerint temették el, holott két órával temetése után érkezett meg a párizsi tilalom, mely szerint az istentagadó Voltaire nem részesülhet egyházi temetésben. Voltairenek csak jeltelen sir jutott volna osztályrészéül, s maga, aki nem vetette meg a külsőségeket, a pompát, mindenáron rendes temetésben akart részesülni. Nem lehet megróni érte, korának szellemi fejedelme volt, akire uralkodók figyeltek. Az enciklopedisták hatalmas munkát végeztek. Hol megjelenhetett a mű egy-egy kötete, hol nem, a szerkesztők és segítőik ügyességén múlt, mikor mennyit adhattak ki, mikor mit hogyan írhattak meg. Diderot, aki a forradalom előhírnöke volt, az enciklopédiába más címszavak alatt „csempészte“ be tudományos állásfoglalását. A matematikus D’Alambert vele, a filozófussal korszakalkotó művet alkotott. Érdekes megemlíteni, hogy az enciklopédia kiadására mindig akadt pénz és vállalkozó, ami azt bizonyítja, hogy Franciaországnak csak „államformája“ volt abszolút monarchia, Párizs és a haladó francia vidék régen a maga szellemi útját járta. Vessünk egy pillantást a párizsi utcákra. A halaskofák és a mészároslegények, az utcaseprők és más munkások mintegy „kiváltságokat“ élveztek, A halaskofáknak olyan szavuk volt, amely (szinte nevetségesnek tűnik fel, de történelmi tény), eljutott a király és a királynő hálószobájáig is. Az utca népe életformájában érezte meg az abszolutizmust, látnia kellett, hogy a henye nemesség, s az ország egyik lenagyobb pazarlója, Mária Antónia, a királynő, az „osztrák“, milyen könnyelműen dobálja a pénzt. De az utca néha jobb pamfleteket szerzett, mint a korabeli írók, s kigúnyolni, nevetségessé tenni valakit vagy valamit, néha sokkal hathatósabb fegyver az igazi fegyvereknél. A nép, amely a saját bőrén érezte a gazdagok dőzsölő életmódját, a „kövér“ Lajost jószándékú bábnak tartotta, s ha nem szökött volna a belga határ felé, talán nem is engedte volna kivégezni.
