Szocialista Nevelés, 1958 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1958-07-01 / 7-8. szám - Mit kell tudni a napozásról és a fürdésről?
Szülök iskolája 249 egyéni eszmecserét és ez alkalommal gyermekük esetleges hibáját említsük fel, hogy azt közös munkával kiküszöbölhessük. A nevelő legyen szigorú, de igazságos, ne legyenek kiválasztott kedves diákjai, sem olyanok, akikre haragszik. Mindenkivel szemben legyen egyforma és tárgyilagos. Ha a jó tanuló nem készül, írja be annak is az ellenőrző könyvébe az elégtelent, éppúgy mint a gyenge tanulóéba. Az ilyen esetet nevelői szempontból is ki kell aknázni. Ugyanakkor, ha egy gyönge tanuló nagyon jól felel, buzdítsuk, dicsérjük meg őt. Helyes továbbá, ha az osztályszülői értekezleten a szülők közül egy kettes-hármas csoportot alakítunk, akiket megkérünk arra, hogy olyan szülőkhöz is menjenek el, akik nem voltak az értekezleten és győzzék meg őket, hogy gyermekeik érdekében a jövőben vegyenek részt a gyűléseken. Az eképpen megszervezett szülői munkaközösség meghozza a példás együttműködés gyümölcsét. A nevelő azokat a szülőket, akik az iskola érdekében fáradoznak, nyilvánosan dicsérje meg. Ez a dicséret buzdítólag hat a többi szülő bekapcsolására is. A közös szülői együttműködés nagyobb tiszteletet és ragaszkodást eredményez a nevelő és a tanuló között. Az ilyen elveken alapuló szülői munkaközösségnek köszönhetem, hogy osztályomban minden megmozdulás alkalmával a szülők készségesen segítenek, részt vesznek az összejövetelek megszervezésében, az intézet díszítésében stb. így elmondhatom azt is, hogy bár osztályom tanulói messziről járnak be és szüleik 50—70 km-re vannak az iskola székhelyétől, mégis minden értekezleten 80—90 százalékban megjelennek. Kis értekezésem célja, hogy rámutassak, hogyan kell a szocialista nevelőnek bekapcsolódnia a szülőkkel karöltve a szocialista haza építésébe. Kérem a k. kartársakat, szóljanak hozzá, milyen tapasztalataik vannak e téren, hogy így még jobban megvilágítsuk ezt a — mindnyájunk számára fontos — problémát. Mit kell tudni a napozásról és a fürdésről ľ A tanév sikeres befejeztével megkezdődött a várva-várt szünidő, a nyári kirándulások, rekreációk és táborozások időszaka. Tanítóságunk egy része azonban ekkor sem válik el szeretett tanítványaitól, hanem a jól megérdemelt pihenés helyett velük megy a nyári táborozásokra és kirándulásokra is. A tanítóknak ez az önfeláldozó munkája minden dicséretet megérdemel, mert bizony nem kis gonddal és felelősséggel jár a rájuk bízott 20—30 gyermekről való gondoskodás. Az egész évben négy fal közé zárt városi gyermekek legnagyobb élménye a táborozásokon a szabadban való fürdés és a napozás. Épp ezen a téren vár igen komoly irányító feladat a tanítóságra, hogy a gyermekek napozását és fürdését az egészségi szempontok figyelembe vételével irányítsa. Ezzel elkerülhető, hogy az évente előforduló napszúrásokkal és fürdéssel kapcsolatos szerencsétlenségeknek elejét vegyük.