Szocialista Nevelés, 1958 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1958-07-01 / 7-8. szám - A nyári szünidő örömei / Szülők iskolája
246 Szülök iskolája gunkat gyermekeinkkel együtt tölthetjük, mindezt még könnyebben elérhetjük. Állandó lakhelyünk környéke is bőséges alkalmat nyújthat a fentiek megvalósítására, ha nincs lehetőségünk messzebb utazni. Ismerek viszont családot, amely minden egyes szünidőben országunk más-más részét választja ki, s azt azután bejárja gyalogosan, turistamódra, nem riadva visz- sza kisebb kényelmetlenségektől sem. Az „ismerd meg hazádat” jelszó hűséges követői, akik már nem egy gyönyörű vidéket ismertek meg egészen aprólékosan. Természetesen erre nem mindenki alkalmas, hiszen egészségi állapot, kor, s más körülmények is közbeszólnak. Vegyük most azt az esetet, amikor gyermekünk lakóhelyén, otthonában tölti a szünidőt. Akkor sem kell lemondani a szép vakációzás öröméről. Az adott körülményekhez alkalmazkodva keressünk módot arra, hogy kirándulások és fürdés, sportolás tarkítsa a szünidő napjait, s amint már említettem az előző számban, nagyon fontos, hogy a szülők szabad idejüket gyermekeik körében töltsék. Nagyobb gyermekek a szülők elfoglaltsága alatt, munkaidejében, már otthon is lehetnek, ha eléggé fegyelmezettek, sétálni, strandra is mehetnek. Nagyon helyes azonban, hogyha néhány kisebb házimunkát is elvállalnak: kitakarítanak, elmosogatnak, hogy azután délután szüleikkel a szabadba mehessenek. Játszva elvégzik ezt és csak a javukra szolgál. Ne aggódjanak az édesanyák, ez nem zavarja meg pihenésüket, nem rontja el nyári örömeiket, Ellenkezőleg, az a tudat, hogy hasznos munkát végeznek, s ennek következtében szüleik több időt tölthetnek velük, munkájuk után együtt pihenhetnek és szórakozhatnak, az a tudat csak erősíti kötelességérzetüket, növeli készségüket, s jellemüket a helyes irányba neveli. Természetesen ne halmozzuk őket túl munkával, ne rójjuk ezt reájuk, mint keserves büntetést, hanem lássák ebben a családi közösség életének részét. Akkor nem morcosán, kedvetlenül fogják elvégezni! A gyermekek alapjában véve készségesek s csak a szülőkön múlik, hogy olyanok is maradjanak. A család helyes idő- és munkabeosztása ebben a tekintetben is sokat jelent. Helyes, ésszerű beosztás mellett mindenre juthat idő. Nem kell nagytakarításokat, rendkívüli feladatokat a szünidő idejére betervezni, igazán mindent meg kell tennünk annak az érdekében, hogy gyermekeink boldog és vidám napokat éljenek át. Vannak családok, akik ezeknek a problémáknak a megoldásában is segítik egymást. Amint látjuk, van sok lehetőség, csak össze kell ülni, meg kell beszélni és kis leleményességgel, jóindulattal mindezt véghez is lehet vinni. Már említettem, hogy a szünidő nagyszerű alkalmat nyújt arra is, hogy gyermekeinkhez közelebb férkőzzünk, bizalmasabb őszintébb viszonba kerüljünk velük. Talán sok szülőnek ez hihetetlen is, pedig így van: soksok családban éppen az a hiba, hogy a gyermekek és szülők idegenek egymáshoz, nincs meg az a bizalmas, meghitt légkör, amelynek megteremtése elengedhetetlenül szükséges a neveléshez. Különösen a pubertásban merül fel ez a probléma, amikor a gyermek elfoglaltsága, időbeosztása nehezen egyeztethető össze a szülő szabad idejével és ezért a tanév folyamán ritkán vannak együtt. S éppen a szünidő alatt nyílik az együttlétre bőséges alkalom, ezt alaposan ki is kell aknázni. Ilyenek a közös séták, kirándulások, sport és utazások, amelyek lehetővé teszik, hogy bizalmas, őszinte hang alakuljon ki a családban, s ilyenkor nem egy szülő döbben rá, mennyire