Szocialista Nevelés, 1957 (2. évfolyam, 1-10. szám)
1957-02-01 / 2. szám - Orbán Gábor: Tankönyvbírálataink
58 Dr. Orbán Gábor: Tankönyvbáralatalak olyan „hibát” sorolt fel, ami egyáltalában nem volt hiba, tehát a szerzőt jogtalanul és felelőtlenül borították el az ilyen hibaáradattal, az ellenőrző bizottságnak pedig hetekig tartó, felesleges munkát okoztak, mert a bíráló egyes állításait a szakirodalom megfelelő helyeire való utalással meg kellett cáfolnia. Egy-két példát is idézünk az effajta bírálatok „megállapításaiból”: „A nyelvtani résznél sokszor használja a van, voina szavakat, néha germa- nizmust.” Vajon melyik szerencsétlen iskolát boldogítja az a tanító, aki ilyen suta, sületlen módon fejezi ki mondanivalóját ? Melyik álmoskönyvből lehetne ennek a mondatnak az értelmét megfejteni? Ha azt hiszi a bíráló, hogy a létige használata germanizmus, ez meg nem bocsátható tudatlanság volna (1. Klemm, Magyar történeti mondattan, 51—54). Egy másik bíráló így kezdi jelentését: „A nevezett olvasókönyv a kiadott Tanterv és utasításoknak megfelel.” Ahány szó, csaknem annyi hiba. A nevez azt jelenti: névvel ellát; hogy az olvasókönyvének van valami neve, címe, azt akkor is tudnók, ha ezt a bíráló nem mondaná; annak, amit még nem adtak ki, nem felelhet meg semmi, tehát a kiadott Tanterv kifejezése pleonazmus; ez a szerkezet: az olvasókönyv... a „Tanterv” megfelel, helyesen így hangzik: ... a tantervnek megfelel. Az egyik bíráló szerint: „Pri slovách: falva, lelke, háza, földe pred príponou i sa vynechá -a, -e.” Ennek a megjegyzésnek egyéb pontatlanságaival most nem akarok foglalkozni (-falva, -háza stb.); csupán ennyit jegyzek meg: a felsorolt szók mindig helyet jelentenek, csupán a lelke szó nem jelent helyet. Abban a forrásban, ahonnét a bíráló ezt a megjegyzését merítette (a bírálat példáiból ugyanis erre a forrásra lehet csak következtetni), nem a lelke, hanem a -telke szó szerepel, csakhogy a t keresztvonala egy kissé elmosódott és ezért nehezen olvasható. A bírálat tehát ne legyen a szavakkal való oktalan dobálódzás, fitymáló fölénykedés, hanem komoly, tudományosan megalapozott tanulmány. Nem elég felsorolni a hibákat; azt is meg kell mondani, miért hibáztatunk valamit és hogyan kell a hibásnak tartott kifejezést magyarul helyesen mondani; fontos esetekben a szakirodalom megfelelő helyét is idézni kell. Olyan szerző védekezését is olvastam, aki a „megismert igazság elleni tusakodás” betegségében szenvedett. Makacsul tiltakozott az olyan igazságok ellen, melyeknek ésszerűségét mindenki első tekintetre felismerte. Végső elkeseredésében és a bíráló tekintélyének megrontására felsorolta azokat a hibákat, melyeket a bíráló nem vett észre, ezzel a védekezéssel azonban még jobban elrontotta a maga ügyét. A szerzőnek és a bírálónak csak az lehet a célja, hogy a kéziratból a lehető legjobb, legvilágosabb, leghasznosabb könyv legyen, a közös cél érdekében egyesült erővel a szerzőnek és a bírálónak mindent el kell követnie, hogy fáradozásuk sikerrel járjon.
