Szocialista Nevelés, 1957 (2. évfolyam, 1-10. szám)
1957-03-01 / 3. szám - Rácz Olivér: Peer Gynt kegyelmet kér / Irodalom
Rácz Olivér: Peer Gynt kegyelmet kér 91 Megérdemli, hogy megmentsd, mert előd volt ő és ős: őse a modern színpadnak, a kollektív drámának, őse a kispolgári konvenciók elleni harcnak: mentsd meg őt! Mentsd meg azért is, mert tavaly emlékeztünk meg halálának ötvenedik évfordulójáról, és soha még évforduló nem volt középiskolában, (melynek az általános műveltség alapjait kellene nyújtania), olyan visszhangtalan, mint ez. Mentsd meg a drámát és hirdesd a szót: több irodalmat a középiskolába és kevesebb irodalomtörténetet, — több művet és kevesebb adatot, több műveltséget és kevesebb tudákosságot: Ibsen kér rá, akinek tavaly ünnepeltük jubileumát. (Igaz: Ibsen jubileuma hamarabb tér majd vissza, mint ahogyan elérkezett, hiszen 1956-ban csupán halálának ötvenedik évfordulójáról emlékeztünk meg, — csupán halálának évfordulójáról, mert születés és halál évszámai csak száraz adatok, kegyeletes feljegyzések: önmagukban mit sem mondanak. Néhány év múlva azonban új, diadalmas jubileuma lesz Ibsennek: 1966-ban lesz kerek száz esztenedeje, hogy a storthing, a norvég nemzetgyűlés költői évdíjat szavazott meg külföldön kóborló, könyörtelen tollú fiának. Ez az évszám, ezek az adatok már határozottan többet mondanak: egy nemzet, mely görcsösen ragaszkodik hagyományaihoz, s amely számszerint — mellesleg mondva — alig közelíti meg Európa nagy fővárosainak lakosságát, költői évdíjat szavaz meg egy harmincnyolc éves írónak, aki élete javarészét idegenben tölti, és aki — mellesleg mondva — élete főcéljának tekinti, hogy profán kézzel darabokra szaggassa a hagyományok elé aggatott bűvös fátylakat.) Mentsd meg Ibsent, mert Ibsen rokon: Közép-Európa minden kis nemzetének rokona. Kis nemzet korlátái közé születni küzdelmes sorsot jelent: kis nemzet költőjévé lenni szívdobogtató elhivatottság. E leckét tudni kell és nagyon szeretni — s akkor nyomban megértjük azt a lelkiismereti törvényszerűséget, amely képes volt gőgös Albion Byronját lélekben göröggé változtatni, vagy amely képes volt a húszéves Ibsent és az 1956-os év másik jubilánsát, az önmagát két nemzet határvonalára számkivetett, akkoriban ötvenéves Heinét egy síkba állítani, hogy ők rezonáljanak a legmélyebben — és mert a költőt verse jelenti, mindketten versben — a Közép-Európát gúzsban tartó porosz uralmi rendszer és a Habsburg önkényuralom ellen. Vidd be Ibsent a középiskolába, mert az iskola ítélőszék: tanár és tanítvány ítélőszéke önmaga felett, és Ibsen mottója ez: Költeni annyi, mint ítélőszéket tartani magunk felett! Vidd be Ibsent a középiskolába, mert Ibsen rokon. Vérmérsékleti különbség okozza, hogy a skandináv, de általában az északi irodalom, beleértve a ténylegesen rokon finn nép irodalmát is, magyar olvasó számára idegenebből, elvontabban hat, mint akár az éghajlat szempontjából valóban egzotikus irodalmak. Ám a kis-nép sors mégis összeköt: ezért érzünk rokonságot a skandináv ságák világából kiinduló és kora legmodernebb színpadáig eljutó Ibsen, és a misztériumdrámák köd-világából előtörő, de a goethei sor iegszédítőbb magaslataira fesajduló Madách között, így érezzük rokonnak szegény Lilie Eyolf sorsát
