Szocialista Nevelés, 1957 (2. évfolyam, 1-10. szám)
1957-03-01 / 3. szám - Hasák Vilmos: Járjunk el egységesen az írásbeli munkák javításakor és elbírálásakor!
Hasák Vilmos: Járjunk el egységesen az írásbeli munkák javításakor és elbírálásakor! 75 írassuk a mindennap használatában levő füzet első lapjára, hogy a tanulónak mindig szeme előtt legyenek. A magyar nyelv tanítójának a dolgozatok javításakor gondosan mérlegelnie kell, hogy melyek azok a helyesírási szabályok, amelyek ellen a tanulóknak abban az évfolyamban már nem szabad vétenie. Ez különösen az alsóbb évfolyamokban igen fontos követelmény a tanerővel szemben. Az előbb említett elv azonban nem jelenti azt, hogy egyéb helyesírási vétségeket ne minősítsünk hibáknak. Az alsó évfolyamokban gyakran megtörténik, hogy tanítványunk írásában olyan helyesírási hibák fordulnak elő, amelyek megértéséhez a tanulónak még nincs — a követelmények szerint még nem lehet — kellő ismerete. Ilyenkor vagy a tanuló addigi ismeretei alapján próbáljuk meg javíttatni a hibát, vagy — ha erre nincs mód — egyszerűen közöljük a helyes alakot. Fölösleges magyarázatokba ne bocsátkozzunk! Világítsuk meg az előbb mondottakat egy példával: A második évfolyam tanulói még nem tanultak az ige múlt idejéről, tehát valószínűleg gyakran egy t-t írnak magánhangzó után is. Milyen legyen ebben az esetben a helyes eljárás? Javításkor ejtessük ki a tanulóval a hibásan írt szót, hadd érezze fülével, hogy két t-t kellett volna írnia! A fentiekből következik, hogy tanítványaink írásbeli munkáiban kétféle helyesírási hiba fordulhat elő. Vannak olyan hibák, amelyeket a tanulók azért követnek el, mert nem sajátították el a tantervben előírt helyesírási tananyagot. Ha efféle helyesírási hibával találkozunk, a megfelelő helyen súlyossága szerint — egyszer, kétszer vagy háromszor aláhúzzuk. Ehhez az aláhúzáshoz ragaszkodjunk akkor is, ha egyébként másképpen is jelöljük a hibát (pl. a helytelen különírást az egybeírás jelével). Ez azért fontos, mert tanítványaink helyesírását az aláhúzásos hibák alapján kell osztályoznunk. A hibákat feltétlenül piros tintával jelöljük, a többi színt hagyjuk meg a szemléltetés számára! Tanulóink írásában vannak azonban olyan hibák is, amelyeket azért követnek el, mert még nem tanulták a megfelelő nyelvtani anyagot, illetve a helyesírási szabályt. Más tantárgyakban (pl. az irodalomban, matematikában, vegytanban stb.) egészen természetes, hogy az órán nem foglalkozunk olyan fogalmakkal, amelyekről tanítványaink még nem hallottak, mert a tanterv szerint még nem kellett azokkal a dolgokkal foglalkozni. A helyesírással kapcsolatban más a helyzet. Ugyanis elkerülhetetlen, hogy a tanulók írásbeli munkáiban mindaddig ne használják az ige múlt idejét vagy a felszólító módot, amíg a nyelvtani órán nem foglalkoztunk a velük kapcsolatos nyelvtani és helyesírási tudnivalókkal. Ezért tanítja a szovjet pedagógia, hogy „az egyes évfolyamokban bizonyos helyesírási hibákat büntetlenül követhet el a tanuló. A tanterv megszabja minden évfolyam helyesírási tananyagát; ami ennek és a megelőző évfolyamok anyagának körén kívül esik, annak nemtudását nem tekinthetjük hibának.” Minthogy tanítványaink írásbeli munkáiban javítatlan helyesírási hibának nem szabad maradnia, ezeket a „büntetlen” hibákat úgy javítjuk, hogy piros tintával pótoljuk például a hiányzó betűt (haragudot, megivot), a fölöslegeset kihúzzuk (kenyereit, kabátott), a helytelen szóalakot pedig