Szocialista Nevelés, 1957 (2. évfolyam, 1-10. szám)
1957-03-01 / 3. szám - Kerékgyártó Imre: Irodalmi nevelésünk válsága
Dr. Kerékgyártó Imre: Irodalmi nevelésünk válsága 73 bizonyos mértékben „eszménykép” lesz a tanulók szemében. Mindenképpen helytelen tehát, hogy magát az elméletet tanítjuk ahelyett, hogy azt pedagógiai gyakorlatunk vezérfonalának tekintenők, s egész tanításunkat szellemében szerveznők meg. Ebből, szerintem alapvető pedagógiai tévedésből fakad, hogy az irodalmi művek feldolgozásában az elemzés eszköz helyett céllá vált. Irodalmi művet csak olyan mértékben kellene elemeztetnünk, amennyiben ez a megértetéshez szükséges, ma viszont olyan mértékben tesszük, amelyik biztosítja, hogy felelésekor a tanuló önállóan is jól tudjon elemezni. Vulgárisán kifejezve ez azt jelenti, hogy műértő olvasók helyett képzett irodalomkritikusok nevelése lebeg célként előttünk. Nyilvánvaló, hogy ez a cél csak kudarchoz vezethet. S nem utolsósorban ez okozza, hogy a tanulók elfordulnak az irodalomtól, mert tanításunk eredményeként úgy látják, hogy a legkülönbözőbb irodalmi alkotások csupán néhány elméleti tétel illusztrálását szolgálják. A válogatás egyoldalúsága után így a módszer egyoldalúsága is elszürkíti az irodalom tartalmi gazdagságát, megfosztja igazi lélekformáló lehetőségeitől. Nem kisebb hiba a régi és mai irodalom merev szétválasztása sem. Ha ezt a kettőt állandóan elkülönítjük egymástól, a tanuló nem érzi, nem is érezheti, hogy a régi irodalom legnagyobb értéke éppen az, hogy minden ízében mai. Hasonlóképpen nem szabad szétválasztani a hazai és külföldi irodalmat sem, hiszen nem az a célunk, hogy egymástól jól elszigetelt lexikális ismereteket szerezzenek a gyermekek. Közvetlenül az írók és költők szavaiból szerezzenek tapasztalatokat arról, hogy ami hazánkban szenvedést okozott a népnek, hasonlóképpen fájt másutt is, ami nálunk örömet fakasztott, máshol is dalt csalt az ajkakra. Csak így érhetjük el, hogy a proletárinternacionalizmus ne logikai kategóriaként éljen benne, hanem az egyéniségét, állásfoglalásait, cselekedeteit irányító érzéssé, meggyőződéssé érlelődjön benne. Végül, de nem utolsó sorban egy praktikus szempontra is rá kell mutatnom. Általánosan képző iskoláink különböző körülmények, tárgyi feltételek között dolgoznak. Kétségtelen más a teljesen osztott és a teljesen osztatlan iskola helyzete, hiszen az utóbbiban 4 vagy több osztály valamennyi tantárgyát ugyanaz a pedagógus tanítja. Ezt a nehézséget meggyőződésem szerint csak azzal hidalhatjuk át, hogy tanterveinknek együtt a minimális anyagot és a maximális lehetőségeket kell biztosítaniuk iskoláink számára. A minimális anyag foglalja magába azt, amit mindenütt el kell végezni, a maximális lehetőség viszont azt követeli, hogy bőven álljon rendelkezésre idő ahhoz, hogy ezt az anyagot a helyi körülményeknek megfelelően tegye teljesebbé a pedagógus. V. osztályainkban pl. mindenütt tanítani kell Petőfi János vitéz c. költői elbeszélését. Ha az időt levegősen tervezzük, lehetőség nyílik a kedvező körülmények közt dolgozó pedagógus számára, hogy a mű feldolgozása közben rámutasson: az egyes mesemotívumok az egész világ népének, irodalmának közkincsei. A zsiványok közé tévedő hőst, az óriásokat hatalmába hajtó vitézt a világ minden népének meséiben és költészetében megtaláljuk. Petőfi költészetének értékét mindez növeli, mert egyszerre tudott részese lenni az egész világ kultúrájának,
