Szocialista Nevelés, 1957 (2. évfolyam, 1-10. szám)
1957-11-01 / 9. szám - L. Ďurič: Az oktatás rendszerességének jelentősége I. P. Pavlov tanítása szerint
258 L. Ď u r i č : Az oktatás rendszerességének jelentősége 1. IP. Pavlov tanítása szerint lyamatának szempontjából. Már az a tény, hogy a külső ingerlések, amelyek az agy kérgébe jutnak és ott egymással feltételes kapcsolatba jönnek, tehát nem maradnak elkülönítve, elszigetelve, hanem kölcsönösen egybekapcsolódnak és úgy alakítják ki a kapcsolatok komplikáltabb és teljesebb rendszerességét, nagyon sokat jelent a tananyag elsajátításakor. A tanulónál a tanítás folyamán nem történik más, mint az előbbi ismeretek rendszerének a továbbfejlesztése, komplikálódása. Az agykéreg működésének ilyen értelmezése lehetővé teszi, hogy megérthessük a gyermek gondolkodásának állandó fejlődését és törvényszerűségét. Világos az a tény, hogy az oktatás folyamata által a feltételes kapcsolatok rendszeressége gazdagodik, terjed, mélyül és állandóan bonyolultabbá válik. Ez a rendszeresség az új feltételes kapcsolatok kialakulása következtében állandó változásnak van alávetve. Ezért nevezte ©1 I. P. Pavlov az ilyen rendszerességet dinamikus rendszerességnek. Az a neveléstan, amely a dinamikus rendszeresség ismereteivel van fel- fegyverezve, már képes tudományos alapon megmagyarázni, hogyan lehet az új anyagot a régi ismeretekkel sikeresen összekapcsolni. Minél szélesebb rendszerben és minél tartósabban sajátítja el a tanuló azokat az ismereteket, amelyeket a tanító nyújt neki, annál szilárdabb alapot alkotnak ezek az ismeretek a gyermek gondolkodásformáinak a továbbfejlesztésére. Ha az elsajátított ismeretek rendszerében bizonyos szakadás keletkezik, akkor ezek az ismeretek már nem tökéletesek, illetve nem tükrözik vissza teljes egészében azt a tárgyat vagy jelenséget, melytől a tanulók tanulnak. Ennek aztán az a következménye, hogy a tanuló elferdített, darabos és nem egységes ismeretekkel rendelkezik. Mit is jelent tulajdonképpen a rendszeresség elve szerint tanítani? Ez azt jelenti, hogy igyekeznünk kell az új tanulmányi anyagot logikusan összhangba hozni a tanulók előbbi ismereteivel. Ebből a szemszögből nézve nagyon fontos, hogy a tanító észrevegye az új anyagnak azt az oldalát, amelyet a leggazdaságosabban lehet hozzákapcsolni a már elsajátított tananyaghoz. Tehát arra kell törekednünk, hogy az új anyagot az előző anyag logikus folytatásaként mutassuk be. Ilyen módon az ismeretek rendszere állandóan bővül és gazdagodik. Ismeretek rendszerének az állandó terjedését a szorzás példáján illusztrálhatjuk: Az elemi iskolások kezdetben csak az egytagú számokat tanulják szóbelileg szorozni (az egyszeregy alakjában). Amikor ez a számtani művelet már folyékonyan megy, hozzákezdünk a komplikáltabb szóbeli szorzáshoz éspedig úgy, hogy megmarad az egytagú szorzó, de a szorzandó már kéttagú lesz (pl. 2X14). De ennél az új számtani műveletnél is kihasználjuk az előbbi ismereteket, melyeket a tanulók az egyszeregynél szereztek. Itt láthatjuk, hogy az egyszerűbb ismeretek rendszere állandóan bővül, és ez így megy tovább egészen a legbonyolultabb szorzási műveletig, ahol mindig valami új tagot kapcsolunk be a már meglévő ismeretek komplexumába. Hasonló példát hozhatunk fel a mértan anyagából. Tegyük fel, hogy a tanulókkal meg akarjuk ismertetni a távolság mértékeit. Köztudomású, hogy a nemzeti iskola tanulói először a legalapvetőbb mértékkel — a méterrel ismerkednek meg. Később rátérünk a méter részeire; a deciméterre, centiméterre és milliméterre. Ilyen
