Szocialista Nevelés, 1957 (2. évfolyam, 1-10. szám)

1957-07-01 / 7. szám - Holanová-Pesthy E. A nyomorultak (Viktor Hugo regényének legújabb magyar nyelvű kiadásához)

222

Dr. Holanová — Pesthy Emília: A Nyomorultak

átalakulásait, a jó érzéseknek fokozatos megnyilatkozását — vagyis az egykori eltompult lelkű fegyenc lelki átalakulását gyengéd, szerető és féltő atyává. Ezekben a részletekben az író valóban magával ragadó költőiségge! tudja az olvasót lekötni.

Hogy a kis Cosette-nek iskolai nevelését biztosítsa és egyúttal Javert további kémkedéseitől megkímélje magát, hajmeresztő módon egy apácakolostorba sikerül menekülnie, ahol a kertészeti teendőket végzi.

A nemrég még rongyokban fázó és éhező Cosette a szerető gondoskodás következtében lassan csinos hajadonná serdül. Atyja, — mert 6 valóban atyjának véli Jean Valjean-lt, — naponta sétára viszi a Luxembourg-kertbe, Párizs egyik híres parkjába. Egy ilyen séta alkalmával látja meg öt a fiatal Pontmercy Marius, egy gazdag párizsi polgárcsalád sarja és Napoleon bárói rangra emelt egykori ezredesének fia. Ennek a rokonszenves ifjúnak alakjában Victor Hugo bizonyára sokban önmagát ábrázolja.

Ez a néma ismeretség Cosette és Marius között mély vonzalommá fejlődik és Jean Val- jean, aki mindezt észreveszi, de úgy tesz, mintha mindebből semmit se látna, önkéntelenül is félteni kezdi Cosette-t, akit atyai önfeláldozással, szíve minden melegével szeret. Fél, hogy Cosette őt majd egyszer elhagyja, ha egy férfit megszeret, aki őt feleségül fogja kérni. Milyen nagyszerű emberábrázoló tehetséggel festi le Victor Hugo azokat az érzelmeket, melyek Jean Valjean-t hatalmukba kerítik, mihelyt egy idegen fiatal férfi megjelentik Cosette életében és Jean Valjean érzi, hogy a leány gyengédsége, szeretete és ragaszkodása már nem kizárólag neki szól. Jean Valjean féltékenysége olyan méreteket ölt, hogy az ismeretlen idegent gyűlölni kezdi, de mihelyt meggyőződik arról, hogy szeretett Cosetteje valóban nagyon szereti Mariust, akkor megint az ő nemes nagylelkűsége teszi lehetővé, hogy a két szerető szív egymásé lehessen. Saját kezűleg, saját életének kockáztatásával, Párizs szennycsatornáinak rengetegében gázolva, menti meg az 1832-es párizsi forradalom barrikádjain megsebesült, félig holt Máriust.

Victor Hugo most megint a nagy költő mesteri tollával ecseteli az egykori fegyencnek önfeláldozó nemeslelkűségét és erkölcsi nagyságát. Jean Valjean sohasem felejti el, hogy ő a társadalom kitaszítottja, és akkor, amikor már annyi érdem után semmi akadálya nem lenne, hogy a társadalom elismert tagjává emelkedjék — hisz régi szégyenét: a gályarabságot jóvá tette, — ő mégis lelkében mindvégig az a rab marad, aki soha többé nem tud beleilleszkedni a társadalom elismert rétegébe. Ezt a körülményt az olvasó kegyetlen igazságtalanságnak érzi és Victor Hugónak valóban sikerül az olvasó gyűlöletét felkelteni az ellen a társadalmi rendszer és annak kegyetlen törvényei ellen, amelyek az elbeszélt események korában fenálltak. (Ez a mű központi mondanivalója.)

Az immár öreg Jean Valjean önfeláldozó szeretetének utolsó megnyilatkozása az, amikor atyai érzelmeinek természetes egoizmusán győz a bölcs szeretet és saját személyének háttérbe szorításával szeretett Cosette-jét feleségül adja Márius-nak, a fiatal párizsi ügyvédnek, és ezáltal a törvénytelen származású, egy szökött fegyenc gondozásában felnevelt árvát, Cosette-t jogos és elismert tagjává teszi a polgári társadalomnak .Ennek a célnak elérésében megnyugodva és Cosette boldogságának tudatában fejezi be az öreg Jean Val jean küzdelmes életét.

Jean Valjean történetének elmesélése közben Victor Hugo, a bőbeszédű elbeszélő, igen sokszor eltér a központi témától és sok olyan mondanivalója akad, ami nem kapcsolódik szorosan a fő témához. De a költő tehetsége ezeket a látszólagos felesleges részleteket is oly eleven költőiséggel tudja’ leírni, hogy/ ezek nemcsak hogy terhére nem lehetnek a műnek, hanem nagyon változatossá és tanulságossá teszik a regényt, ami természetesen csak fokozza a mű irodalmi értékét.

Mennyi adatra és tárgyi ismeretre volt szüksége az írónak pl. a Waterlooi csata és csatatérnek olyan történelmi hűségű nagyszerű ábrázolásához! Ehhez bizonyára tanulmányoznia kellett a történelmet, de tudvalevő, hogy személyesen is tanulmányozta a csatateret.

Vagy máskor elvezeti az olvasóját a földalatti Párizsba és pontosan tájékoztat ennek az alvilági labirintusnak történelmi fejlődéséről, milyen volt a párizsi szennycsatomahálózat hossza a XV. században, hogyan fejlesztették tovább a XVII. században és végül, hogy építették ki, ili. hogy egészítették ki a XIX. században. Ezt az igazán nem költői témát Victor Hugo a költői zseni lángelméjével és ihletével dolgozta fel. És még hány és hány olyan részletet lehetne felsorolni, amelyek az érdektelen olvasó számára unalmasan hosz- szúak és fárasztóak, de valójában egy költő-óriásnak egy-egy remeklése!