Szocialista Nevelés, 1957 (2. évfolyam, 1-10. szám)

1957-07-01 / 7. szám - Varsányi László: Módszertani megjegyzések az olvasás-írás tanításához

204 Varsányi László: Módszertani megjegyzések az olvasás-írás tanításához gánhangzóval először karban, majd egyenként. (Vigyázat! Itt még csak hallás utáni összeolvasásról beszélünk. Ezt a gyakorlatot betűk nélkül vé­gezzük). Ha értelmes szót kapunk, akkor mondatba foglaljuk, pl. a „ló” szóval mondatot alkotunk. „A ló húz”. Ha értelmetlen szórész keletkezik, teljes szóval egészítjük ki, pl. li-ba, la-pát, stb. Ügyeljünk arra, hogy a két hang összevonását mint szótagot egészítsük ki, ne pedig mint szórészt. Helyes kiegészítés a „li-ter”, ,li-ba, lá-bas”. Helytelen a „li-szt, lá-b” stb. Ennek tudományos magyarázata az, hogy a mondott beszéd legkisebb egysége a szótag s az írott beszédé a betű. A mássalhangzók leválasztásával elemzés útján az előkészítő időszakban nem foglalkozunk. Később is csak olyan kétbetűs szóértékű szótagokon gyakoroljuk, amelyekben a mássalhangzó a szó elején áll, minthogy a más­salhangzó itt hangzik a legtisztábban és a gyermek itt érzékeli a legjob­ban, pl. „ló, kő, hó, nő, tó stb. S majd csak később gyakoroljuk a szó végén és közepén. Az előkészítő időszakban végzett munka részletes leírása megtalálható Hostok-Varsányi-Polák: A magyar nyelvtanítás módszertana c. tankönyv 44—93. oldalán; (kapható minden könyvkereskedésben) továbbá Nagy Sán­dorné: Hogyan kezdem meg munkámat az előkészítő évfolyamban? c. cik­kében (Megjelent a Szocialista Nevelés 1956. évi 4. számában). Az írástanítás részleteit is tárgyalja az említett módszertan. — Egyéb­ként az írástanításban egy örvendetes módosítás történt: az Ábécés-könyv a betűk vonalközti elhelyezését segédvonalas felületen szemlélteti. Most már csak az ilyen típusú irkák forgalombahozatalát kell megvárnunk. Befejezésül közlök néhány játékos formát az előkészítő időszak munká­jának változatosabbá tételére. Egy tanulónak fülbesúgással utasítást adunk valamilyen munka elvég­zésére, pl. tapsolj! énekelj! stb. Megkérdezzük az osztály tanulóit, hogy mit csinál Feri? Egész mondattal felelnek: „Feri tapsol”. Ezt a játékot úgy módosíthatjuk, hogy két egymásutáni cselekvést kö­tünk össze s azt két mondattal fejezzük ki. Pi. Klári kopogott. Bejött az osztályba. Felmutatunk néhány tárgyat vagy képet, és ezekről alkotunk rövid mondatot. Élőmondat. A mondat szavait gyerekek képviselik. Pl. Az első szó Jutka, a második szó cipője, a harmadik fehér. Találós kérdések egyes szótagokkal. Mondd ki egyszerre: ta-nu-ló, ab­lak, is-fco-la stb. Kiszámoló játék. Valamely ismert versikét úgy mondanak el szótagolva, hogy más-más tanulóra mutatnak. Találd ki! Az osztályban van és fekete, első szótagja kály-(ha). Lábunk­ra húzzuk, második tagja pő (ci-pő).

Next

/
Thumbnails
Contents