Szocialista Nevelés, 1956 (1. évfolyam, 1-7. szám)

1956-07-01 / 7. szám - Kerékgyártó Imre: A helyesírás tanítása

egy I., egy II., egy VUI. osztályostól stb. így pl. megállapítjuk, hogy az I. osztályban el kell érnünk, hogy a tanulók a szavakat tagoltan írják le (ne írják össze az egész mondatot!), a mondatot nagybetűvel kezdjék, s tegyenek írásjelet a végére. Az I. osztályosok írásbeli munkáiban ezeknek a szabályoknak következetes alkalmazását követeljük meg, ha vétenek ellenük, aláhúzzuk, s az osztályzatban is éreztetjük, hogy hibáztak. Minden olyan hibát, melyet más szabályok megsértésével követnek el, egyszerűen a javításkor használt piros tintával vagy ceruzával a helyes formára írjuk át nekik, s egyszerű másolással javíttatjuk velük. Osztályzatukra ezek az alá nem húzott, csak egyszerűen átírással jelölt hibák nincsenek hatással. Ezt az eljárást az az egyszerű igazság támasztja alá, amely szerint a pedagógiában lehetetlen bármit számonkérni a gyermektől, amire nem tanítottuk meg. Hasonlóképpen járunk el a többi osztályban is, hogy a helyesírás anyagát a nyelvtani anyaghoz kapcsolva, vele szoros egységben fokozatosan sajátíttassuk el a tanulókkal. Sohasem törekedünk teljességre, mindig azon igye- szünk, hogy tanítványaink az alapvető szabályok ismeretében és alkalmazásában minél biztosabbak legyenek. (A magyarországi iskolák részére Egedy Mária és Kerékgyártó Imre dolgozta ki először a helyesírás tanításának anyagát és módszerét: A helyesírás tanítása c. módszertani könyvben. Ez a kiadvány eddig 3 kiadást ért el.)

Még egy alapvető problémára kell rámutatnunk a helyesírás tanításával, anyagával kapcsolatban: a nyelvtan és helyesírás kapcsolatára. Iskoláinkban ui. sohasem tanítunk merőben praktikusan helyesírást, a nyelvi eszközök megismerésével és alkalmazásuk gyakorlásával kapcsolatban ismertetjük és gyakoroltatjuk az írott nyelv egyik lényeges elemét. Az a tény azonban, hogy a helyesírást mindig nyelvtani alapokon tanítjuk, korántsem jelenti, hogy a nyelvtan tudása a helyesírás tudását szükségszerűen vonja maga után. A nyelvtan a helyesírás tudatosságát hivatott biztosítani, a tanulók írásbeli gyakorlatát viszont csak úgy segíti, ha gyakran kapcsoljuk össze őket tanításunkban is. Engedjék meg, hogy ezt az elvet, gondolatot néhány gyakorlati példával tegyem világosabbá. A tanuló a nyelvtanban tanul az igék múlt idejéről. A nyelvtani anyaggal párhuzamosan tanítjuk a helyesírást: a múlt idő jele (mégpedig az ige múlt idejéé!) magánhangzó után a két t, mássalhangzó után a t. A kettő között a kapcsolat csak akkor lesz szilárd és tartós, ha ettől kezdve következetesen megköveteljük a nyelvtani szabályra az írott példát, az írás indoklására pedig a nyelvtani szabály felelevenítését. Ne tűrjünk semmilyen pontatlanságot sem ilyenkor. Ne fogadjuk el, ha a tanuló azt mondja: a múlt idő jele..., mert csak az ige múlt ideje a helyes. Nem felel meg, ha a tanuló azt mondja: azért két -t, mert magánhangzó van előtte. Ezzel a felelettel még összekeverheti az igékkel a névutókat, de a tárgyat is! Pontos, megfontolt feleleteket követeljünk, ezt kívánja nemcsak az oktatás, hanem a nevelés érdeke is. Hasonlóképpen nyelvtanilag megtanítjuk az igekötőket, s ehhez kapcsoljuk az igekötők helyesírásának tanítását. Ettől kezdve itt is követeljük meg, hogy a tanulók pontosan indokolják írásukat: egybeírtam, mert az igekötő közvetlenül az ige előtt áll, különírtam, mert az ige megelőzi az igekötőt vagy kettőjük közé egy másik szócska került.

102