Szocialista Nevelés, 1956 (1. évfolyam, 1-7. szám)

1956-07-01 / 7. szám - Kerékgyártó Imre: A helyesírás tanítása

tásban, amelyben minden a nyelv életének bonyolultságában jelentkezik egyszerre. Egyetlen hangot ejtek, mikor azt mondom: ő. Ebben az egyetlen hangban mégis benne rejlik az egész nyelv teljes nyelvtanával, minden törvényével ugyanúgy, amint összetételét tekintve az ujjamon levő vízcsepp és az Óceán között sem húzhatok merev határt. Mind a kettő oszthatatlan egész. A csepp és a tenger egyaránt azzal határozható meg: HoO. Az egyetlen hang magába foglalja a hangtant, hiszen hosszú magánhangzó. Az alaktant, hiszen személyes névmás, tehát meghatározott nyelvi funkciót teljesítő szócska. De a mondattant is, mert csak írásjelet kell tennem utána, s máris kijelentő, kérdő vagy felkiáltó mondat válik belőle. Ebből az össze- szövődöttségből fakad azután helyesírásunk tanításának gyakori terv sze - rütlensége: mindig mindent tanítunk, soha semmit sem tanítunk meg!

Nyilván tovább lehetne sorolni az okokat, most azonban ez nem lehet célunk. Az eddigieket is csak azért említettem meg, hogy rámutathassak néhány belőlük fakadó alapelvre. Mindenekelőtt arra, hogy a helyesírás tanítható. Az egyik gyermek könnyebben, a másik — a felsorolt okok következtében — nehezebben sajátítja el, olyan egészséges gyermek azonban nincs, aki képtelen lenne erre. Tanítása végtelen türelmet és aprólékosságba menő tervszerűséget igényel. Ez a tervszerűség pedig azt kívánja, hogy mindig határoljuk el, mi az, amit tudnia kell a gyermeknek, s mi az, ami ellen véthet anélkül, hogy hibájául rónánk fel. (Ezt is javítjuk, de az elbírálásba nem számítjuk be!) Végül, de nem utolsó sorban: egyetlen tanuló fejlesztéséről sem mondhatunk le azért, mert eleinte sok hibát követ el.

Végtelen türelemmel kell biztosítanunk, hogy éppen azok jussanak újabb és újabb eredményekhez, akiket a nem tudástól nekünk kell a tudásig elvezetni.

Ahhoz, hogy munkánk eredményes lehessen, ebben az esetben is két dolgot kell tisztáznunk: mit és hogyan tanítsunk.

Az első kérdésre látszólag egyszerű, a valóságban mégis bonyolultabb a válaszunk. Nyilvánvaló ugyanis, hogy a helyesírást mindig az érvényben levő akadémiai szabályzat alapján kell tanítanunk. Szeretném azonban nyomatékosan aláhúzni az alapján szót, mert azt hiszem, senki sem gondolta megfontoltan, hogy az egész szabályzatot meg kell tanítani. A szabályzat a helyesírás nemzeti egységét, s nem az oktatás eredményességét kívánja szolgálni, éppen ezért az érettségi vizsga letétele, sőt a kandidátusi vizsga után is lesznek tanítványaink írásaiban olyan hibák, amelyeket a lektoroknak kell a kinyomtatás előtt szótárral a kezükben kijavítaniuk. Legfejlettebb tanítványunkat is megoldhatatlan probléma elé állíthatjuk, ha pl. azt kívánjuk tőle, hogy írásában következetesen érvényesítse az egybe- és kü- lönírásra vonatkozó bonyolult akadémiai szabályokat; hibátlanul írja az idegen neveket; vagy teljes pontossággal használja a földrajzi nevek írását. Legelső feladatunk éppen ezért az, hogy megállapítsuk a helyesírás iskolai anyagát, a részletekbe menő akadémiai szabályok közül kijelöljük azokat, amelyek ellen egy iskolát végzett, müveit embernek vétenie nem szabad. Ezt az anyagot azután le kell bontanunk egyes osztályokra, pontosan meg kell határozni, mit és mennyit követelhetünk (de azt meg is követeljük!)

101