Szocialista Nevelés, 1956 (1. évfolyam, 1-7. szám)

1956-01-01 / 1. szám - Slánsky Pál: Az elkövetkező évek nagy feladatainak megvalósításáért

- 12 ­Nyilvánvaló tehát, hogy a hazafias nevelés nem szakad­hat csak a magyarszakosok nyakába.‘Mintahogy a nevelés ügye nem­csak a párt, nemcsak a kormány és nemcsak az iskolai hatóságok Ü-' gye, hanem mindnyájunké. Jelentősége napról-napra no és számunkra nem lehet közömbös, hogy hogyan nevelünk és mi a. nevelésünk cél­ja. Nem lehet közömbös azért, mert a jövőről, a jov ónkról van sző. - A jövő biztosítékai pedig a gyermekek-, akiknek érzésvilágát és tu­dását mi formáljuk a- jelenben. Így tehát minden tanító bizonyos mértékben felelős a jövőért. Ennek tudatában ne töprengjünk, ami­kor az előkészületben meghatározzuk tanítási óráink nevelési cél­ját. Ozorai Ferenc, igazgató, Dunászerdahely Az elkövetkező évek nagy feladatainak megvalósításáért A következő 5 esztendő alatt a Párt és a kormány júniu­si határozatai értelmében olyan nagyjelentőségű feladatokat kell megoldanunk, amelyek megkönnyítik mind a tanító, mind a tanuló munkáját és hatalmas lépésben emelik majd iskoláink oktató-nevelő munkájának a színvonalát. Ezek közé a feladatok közé tartozik 1./ az óratervek átdolgozása, 2./ kísérleti tantervek és kísérleti tankönyvek kidolgozása. Ezek a kísérleti tankönyvek a tapasztala­tok alapján végzett megfelelő módosítások után végleges formában az 1960-61. iskolai évtől kezdődően kerülnek majd forgalomba álta­lános műveltséget nyújtó iskoláinkban. Sok módosítást és kiegészítést hajtottunk már végre óra­tervünkön, tantervűnkön és tankönyveinkben. A jelenlegi, aránylag hosszú idő alatt megvalósuló, tehát alapos munkát kívánó és így jó eredményeket Ígérő átdolgozás főcélja egyrészt, hogy tehermen­tesítsük a tanulót és a tanítót, másrészt hogy olyan óratervet, tantervet és tankönyveket adjunk a tanító kezébe, amelyeknek a se­gítségével az eddiginél sokkal könnyebb munkával, sokkal jobb e~ redményeket ér majd el általános műveltséget nyújtó iskoláink ok­tató-nevelő munkájában.- -

Next

/
Thumbnails
Contents