Mályusz Elemér szerk.: Magyar protestáns egyháztörténeti adattár. XV. Budapest 1934.

Előszó

ELŐSZÓ. Kötetünk anyaga szétfolyó természetű. A közlemény ugyanis az Adattár irányelvének megfelelően nem egy előre meghatározott tárgykört világít meg, hanem egy szervesen és egységesen fejlődött levéltárnak, az Országos Levéltár Thurzó-levéltárának kiaknázásával egy egész korra vonatkozó okmánygyüjteményt akar az összetevő protestáns egyháztörténetírásnak adni. Bár e körülmény természetessé tenné, hogy közölt adataink csupán adalékszerű, hiányos képet adjanak a bennük foglalt korról, azonban ennek épen ellenkezőjét modhatjuk a Thurzó-iratokról. Mert keresve sem igen találhattunk volna más olyan levéltárat, vagy levéltári gyűjteményt, amelynek iratai egyházunk történetének egy egész korát, a kor vallásos életét, törekvéseit és eszményeit olyan összefüggően jellemezték volna, mint a Thurzó-levéltár idevonatkozó anyaga. Ennek oka pedig abban rejlik, hogy a két Thurzó-nádor, György és Szaniszló, mint legfőbb közjogi funkcionáriusok és egyben a protestáns egyház leghathatósabb világi támaszai és vezérei, kezükben tartották az egyház szervezésének és irányításának, külföldi képviselésének ós külföldi kapcsolatai megteremtésének összes szálait és e téren kifejtett széleskörű tevékenységüknek írásos emlékeit őrizte meg a családi levéltár.

1 A hatóerők, amelyek ez adatok szerint a kor történetét irányítják és abban döntő szerepet játszanak, egyháztörténetünknek már eddig is ismert és részben méltatott összetevői, mindazáltal az itt nyilvánosságra hozott, ismeretlen iratok a kor történési folyamatait többoldalú, részben új megvilágításba helyezik és módot nyújtanak majd az eddigi történetszemlélet teljesebbé tételére, sőt gyakran módosítására is. Hogy ehhez közleményünkkel mennél szilárdabb alapot szolgáltathassunk, a Thurzó-levéltár mellett több hazai és külföldi levéltárban gyűjtöttük a korra vonatkozó, közölt iratainkat magyarázó, illetve kiegészítő adatokat és ezeket jegyzetekben dolgoztuk fel. A Thurzó-levéltár itt közölt iratanyagából egyházunk ekkori történetének három nagy összetevője rajzolódik fel előttünk. Elsőnek a legszembetűnőbbet említjük, azt a küzdelmet t. i., amelyet a protestantizmusnak a XVII. század legelején meginduló és egyre hevesebbé váló ellenreformációval kellett vívnia. Azt írja erről 1608-ban Illésházy István, az első protestáns nádor, Thurzó Györgyhöz: „Ez nagy dolog, hogy ők (t. i. a katolikusok) azt akarják, hogy nekik az ő religio jókba békét haggyunk s ők minekünk békét nem akarnak hagyni a mi religiónkba". A lelkiismereti szabadságért és a reformált hit békés követhetéséért és gyakorolhatásáért vívtak a magyar protestánsok századokon át ezután mély hitből táplálkozó valóságos és eszmei harcot. Nyomon követhetők adatainkból a módok és eszközök, amelyekkel eleintén eredményt akartak elérni. Törvényes végzések útjára léptek és elsőül megalkották a bécsi béke vallásügyi pontjait, hogy ezt azután a törvények egész sora kövesse. Mivel azonban ezek rendesen csupán egyoldalú kívánalmakat fejeztek ki, a másik oldalon a vallásos meggyőződés, de meg a kor uralkodó felfogása is ellent mondottak e kívánalmaknak, így ezeknek a gyakorlatba való átültetése Kérdésessé vált már a törvény megalkotásakor és továbbra is leküzdhetetlen akadályokba ütközött. Ilyenek voltak a cuius regio, eius religio elv, a ius patronatusról, a földesúri és a fejedelmi jogokról vallott 1 A levéltár történetét 1. értekezésünkben: A Thurzó-család levéltára. (Levéltári Közlemények, 1932. évf. 12. s köv. 11. és különlenyomatban is.