Mályusz Elemér szerk.: Magyar protestáns egyháztörténeti adattár. XV. Budapest 1934.

Előszó

ismeretes korfelfogás és ezek lettek lassan a küzdelem sarkköveivé. Különösen ebbe az irányba terelődött az egyre hevesebbé váló küzdelem, amikor neves protestáns családok, akiknek védelme alatt számtalan egyház virágzott, egyre nagyobb számban tértek át a katolikus egyházba és igyekeztek alattvalóikat is ilyen irányba befolyásolni. Valóságos tragédiát jelentett ez 'a folyamat akkor valláskülömbség nélkül a török által annyira szorongatott kicsiny magyarságnak. Egyszerre kellett küzdenie, amint Pogrányi Benedek írja 1604-ben Thurzó Györgyhöz, a „lölky" és „testy" ellenség, 3.Z3.Z cl térítő hatalom és a török ellen és ismét Pogrányi szavaival élve, akármerre néztek is a hívők, a mennybeli Istenen kívül nem találtak mást, aki megszabadítsa őket. Nagy és mély elkeseredés vett erőt a szorongatott protestánsok szívén, mert — így kesereg a győri evangélikus zsoldos sereg — „látjuk, hogy ha a kősziklához támaszkodnánk is, az is elhajolna előttünk." Mindenről hajlandók lemondani, csak a vigasztaló szent hitet hagyják meg nekik. Az ország minden részéből fordulnak Thurzó Györgyhöz kéréseikkel, akiben Isten után legfőbb támaszukat látják. Lehetetlen bizonyos felemelő érzés s egyben a nagy jellemnek kijáró mélységes tisztelet nélkül szemlélni azt a fáradhatatlan és mély haza- és emberszertettől fűtött buzgalmat, amellyel magáévá teszi hitsorsosai ügyét és mindent elkövet, hogy rajtuk segítsen, hogy megoldja a problémát, a vallás békés gyakorolhatásának kérdését. Kéréssel és szépszóval, intelemmel és rábeszéléssel akar hatni, majd végső fokon a törvény szigorát alkalmazza. Míg egyfelől állandóan hivatkozik a törvények szentségére, másfelől nem szűnik meg tiltakozni az alattvalók lelkiismereti szabadságának gúzsbakötése ellen. Nem lehet senkit hatalmi szóval, írja a királyhoz, ennek vagy annak a vallásnak követésére kötelezni, mert a vallást tanítással inkább, mint paranccsal, intelmekkel és jó példával inkább, mint fenyegetéssel lehet és kell az emberek lelkébe beoltani. Nádorsága alatt Thurzó György vallási kérdésekben mindig azt a meggyőződését igyekezett kifejezésre juttatni és elfogadtatni, hogy a lélek, amely elsősorban a vallásból táplálkozik, Istené, földi hatalom azzal nem rendelkezhet. E külső küzdelemmel egyidejűleg megindul az egyház belső felvértezése s a hitélet elmélyítése is. E tekintetben szintén a két Thurzó-nádor jár elől, ők látják legjobban, hogy az imént vázolt küzdelemmel elért eredmények csak ideigóráig tartanak és az egyház jövőjét annak belső erői fogják elhatározni. E második összetevő fejlődése is nyomon követhető adatainkból és figyelemmel kísérhető az az eddig nem tapasztalt hatalmas lendület, amely az egyház belső megszervezésében, a szellemi élet kiépítésében e korban bekövetkezett. A zsolnai és a szepesváraljai zsinatok, a biccsei és a galgóci iskolák kifejlesztése, új egyházak szervezése, az egyházi élet szabályozása, dogmák tisztázása és a szertartás egységesítése, külföldi iskolák látogatása és külföldi neves tanítók és prédikátorok behívása azok a kiemelkedőbb események, amelyek a Thurzók korát a hitélet erősödése és az egyház szervezése terén messze kiemelik. A Thurzók, a Batthyányak, az Illésházyak és a többi nagy protestáns férfiú érdeme, hogy a mély hit égisze alá helyezték az egyház jövőjét ama időkre, amikor ez világi pártfogóitól úgyszólván teljesen elhagyatott. Éppen abban látjuk a XVII. század első fele nagy protestáns vezéreinek jelentőségét, hogy megalkották az egyház megdönthetetlen szellemi pilléreit és ezáltal felvértezték a nagyobb megpróbáltatások és szenvedések nemsokára bekövetkezett idejére. Végül kiemeljük azokat a kapcsolatokat, amelyek a magyar és külföldi, elsősorban az örökös tartományokbeli protestánsokat egymáshoz fűzték s amelyek ezután századokon át fennállottak. E pontban nyilvánul meg legszembeszökőbben Thurzó Györgynek s kortársainak reálpolitikája, amely a kor vallás-