Mályusz Elemér szerk.: Magyar protestáns egyháztörténeti adattár. XIV. Budapest 1930.

Paulinyi Oszkár: Iratok Kassa sz. kir. város 1603—1604-ben megkísérelt rekatolizálásának történetéhez

zőleg; a szilárd adatokra épített megállapításaival, a mélyebben fekvő, de épen ezért messzibbre ható összefüggések feltárásával az lett volna inkább a rendeltetése, hogy ösztönzője legyen a magyar ellenreformációval foglalkozó kutatásnak. Sajnos, egyháztörténetírásu k — s ez jellemző szegénységünkre — a Bocskay-korszak történetírójának munkásságát a magára nézve kényelmesebb, mert terhes feladat alól mentesítő előbbi értelemben magyarázta s ösztönzést belőle mindmáig nem tudott meríteni. Történelmünknek ez — elsősorban az egyháztörténet munkásaira váró — fejezete maradt, mi volt: kevéssé munkált terület. Az ellenreformáció kezdeteiben — épen úgy, mint ahogy hazánkban a reformáció elterjedése is — az egyes esetekben jelentéktelennek látszó aprólékos tevékenységnek a folyamata volt. Kisebb-nagyobb körökben érvényesülően sokféle tényező hat, számos elem munkál benne, egymástól látszólag függetlenül, inkább egymás mellett, csak olykorolykor egymásbafolyón: de mindannyi egy s ugyanazon végső cél érdekében. Ha valahol, úgy egyháztörténetünk e szegmentumánál teljes érvényesülést követel a történeti módszertannak azon alaptétele, hogy a részletnek, az egyes történésnek jelentősége csak az egésszel való öszszefüggéseiben ismerhető fel és hogy az egyetemlegesebb, az átfogóbb folyamat ismeretképe csakis a részletek kölcsönös egymásrahatásaiból, belülről kifelé vetítve hívható elő. Ezért szükséges a részleteknek, a kezdeti ellenreformáció egyes mozzanatainak a mozgalmat hol többé, hol kevésbbé tudatosan hordozó személyeknek, tevékenységüknek és törekvéseiket fűtő eszme- és érzésviláguknak minél behatóbb megismerése. És mert mindehhez a részletekbevesző forrásanyagnak gazdag bősége szükséges és mert a szintetikus ismeretképnek ily mozaik-technikájú megalkotásánál a sokszor látszólag jelentéktelen adat is nemcsak díszítő színt, de jellegzetes alapvonást rejthet magában: úgy véljük, nem fölösleges a Károlyi Árpád által jelentősebb vonatkozásaikban már értékesített iratokat teljes szövegükben közreadni. S tesszük ezt annál nyugodtabb lélekkel, mert e kútfők első feltárójának s feldolgozójának is, már akkor, évtizedek előtt terve s szándéka volt ezt megtenni. Adhatjuk azonban közleményünk megjelentetésének egy alkalmi indokolását is, mely azt időszerűvé teszi. A magyar történetnek az a legújabb nagyszabású összefoglalása, mely Hóman Bálint és Szekfü Gyula tollából most van megjelenőben s amely szerzőinek kimagasló történetírói egyéniségénél fogva arra is hivatva van, hogy hatékony alakítója legyen a legközelebbi 10—20 esztendő történeti köztudatának, a Bocskay-felkelés kitörését megelőző fejlődés rajzában, a felkelésben kirobbanó ellentétpárok fölvonultatásában a vallás-kérdésnek oly megítélését nyújtja,

2 amely nem épen határozott formulázásában is lényegesen elüt attól, mely az utolsó évtizedek tudatában főként Károlyi Árpád munkái nyomán alakult volt ki. Szerzőnk — Szekfü Gyula — felfogása szerint ,,a vallás ügye a kitörésnél kevés szereppel bírt s csak később, a protestáns prédikátorok csatlakozásával, kísérte folyton növekvő zúgással a fölkelés menetét". A protestánsok ellen irányuló cselekmények száma — írja tovább — a felkelést megelőző időkből csekély; mindössze két esetről van szó: Szuhaynak a kassai s Pethe Mártonnak a szepességi városi templomok visszavételére irányuló akciójáról, amelyek így „szinte kizárólag városi lakosságot érintettek". (371. 1.) „Nem városlakók, azaz nemesség, vagy jobbágyság ellen vallási akciót ekkor nem szerveztek, a vallási sérelem Bocskay előtt tehát tisztán a városok sérelme volt, melyet utóbb tettek magukévá a rendek" (373. 1.). „Szuhay és Pethe akciója tehát a királyi 2 Szekfü Gyula: A tizenhatodik száza d, Budapest, é. n. 371—375. 11.