Thury Etele szerk.: Magyar protestáns egyháztörténeti adattár. VII. Budapest 1908.

XXXIII. 1617 május 1-én Köveskuton tartott zsinatra, vitatkozásra hívja Pathay az ubiquitarius Zvonarits Mihály sárvári lelkészt. Ennek előzményei.

tettel) másra fordul ott, a hol félelem nélkül feljebb valóknak méltósága meg nem tartóztatván, mind actor s mind iudex egy ember leszen. Értem az ö kegyelme akadékját, dicséret az Istennek, nem Ítélek oly embert találtatni, ki igazán azt mondhatná, hogy engemet Ígéretem kivül való, avagy azzal ellenkező cselekedetben tapasztalt volna; ezutánnis azon leszek Istennek segítségéből, hogy senki azon kívül ne csak ne tapasztaljon, de még alkalmas boszu beszédével se mondhasson. Ne tartson ö kegyelme attól, ne Ítéljen, minket oly maga feledett embereknek, hogy még magunkat sem tudnók meg mértékleni, és böcsülni, Vannak most is az én inspectiom alatt német atyafiak, kik kegyelmetekkel egyértelemben vannak, azok sem mondhatják, hogy őket oly aspere excipialtuk volna, a mint kegyelmetek véli, nem persequaltuk, sem patronusink előtt nem instáltunk, sem szomszéd atyánkfiait és bízott urainkat nem sollicitaltuk, hogy őket jószágukból ki űzzék, mint Mihály uram cselekszik ura jószágában, és a szomszédságban levő atyafiakkal is, kiváltképpen a büi atyafival és szent györgyivel. Jöttének közinkben Wittemberga felöl is, kik hozzánk confugialtanak, humaniter fogadtuk őket, és segítettük s promovealtuk. A Dunán túl való atyafiak is közikbe menvén pápista papok, befogadták, leültették emberséggel synodusukban. Voliak gyűlésünkben Göncz uram inspectioja alatt való seniorok, kikkel mi jó emberséggel végeztünk, velük együtt ettünk, ittunk, et cum benedictione váltanak el tőlünk. Azok minket jó kedvel látnak, miis Őket, nem Írogatnak egymás ellen, bizonyságink a mi hozzájuk meg bizonyított emberségünkről azok. Soha mi senkivel azt nem cselekedtük, a mit kegyelmetek, a kegyelmetek lövői gyűlésében, a rohonczi horvát prédikátorral, Macheropeus Istvánnal, ki mikor néminemű dolgáért olykor találkozott volna, mikor kegyelmeteknek gyűlése volt, betért a kegyelmetek tisztességes gyülekezetében, látni, hallani, de kegyelmetek nem hogy jó szóval fogadta volna, hanem ugyan ki küldötte a házból, boszuságos szóval, mondván: Menj ki közülünk mert ellenség vagy, nem akarjuk, hogy sem seregünkben, sem tanácsunkban velünk légy. Erre kegyelmed bizonyság lehet, ha valaki hinni nem akarja kegyelmetek felől. Mi a magunk emberségében senkire való tekintetből kárt nem teszünk, azért őkegyelme semmit ne tartson, mert bizonnyal illendő becsülettel látjuk.