Thury Etele szerk.: Magyar protestáns egyháztörténeti adattár. VII. Budapest 1908.

XXXIII. 1617 május 1-én Köveskuton tartott zsinatra, vitatkozásra hívja Pathay az ubiquitarius Zvonarits Mihály sárvári lelkészt. Ennek előzményei.

ilyen képtelenségre magukat nem bocsátják, azok magukra az én szavaimat ne is vegyék. Azok is, a kik tudatlanul olyan értelemben vannak, értsék mi következhetik valaha belőle, ha az isteni gondviselés el nem távoztatja, s oltalmazzák magukat. Az urvacsorája kenyere változásából lett botránkoztató casusokat, kiket nehezei Patay uram, hogy említettem, és tudományuk s vallásuk változására valóknak itél, én számláltam csak e végre, hogy a bűi prédikátor ne csüngjön o y igen ezen a nem szükséges újításon, a kit ő kegyelmük többnyire maguk kárával hoza be, hanem forduljon az előbbeni jó rendtartására az eklézsiának, a melyből afóle botránkozások soha nem származtak. Az országból való kitöröltetésre is irja ő kegyelme, hogy én méltóknak ítéltem volna őket, de ott is a tudományt inkább, hogy nem a személyeket kellett volna ő kegyelmüknek érteni, A ki. bár ne is származott volna hazánkban, mind azokkal a kik azt ide hozák, és a kik nagy keménységgel, sokan tudatlanságból oltalmazzák; bizony nagyobb lelkünk csöndességével szolgáltunk volna a mi kegyelmes Istenünknek, melyben gyakran háboríttatunk meg, mint ón a bűi prédikátortól ez előtt, és im most magától is Pathay uramtól. Ezeket értse Patay uram, ha immár commentarius kell szavaimra, nem az elhitetett hallgatókról, hanem a tanítókról, és azoknak is a vakmerőiről. Ha ő kegyelme Patay uram elő kéri a bűi prédikátornak nekem írt levelét, mely oka és eredeti ennek a tragoediának, talál ő kegyelme nekem írt hasonló búcsúztatást előbb valót az enyimnél; ha azt vissza mértem a barátomnak szóval, cselekedetini felől békével eheti kenyerét. G-yalázatképpen tulajdonítja azt is ide nekünk Pathay uram, hogy mi lutheránusoknak neveztetünk, nem veszi ő kegyelme eszében, hogy mi ennek a nevünknek sem tálalói, sem magunknak formálói, sem kívánói nem vagyunk, s tudjuk mi is, hogy az ellenkező felek nekünk, kik Lutherussal egyenlő értelemben vagyunk, gyalázatképpen tulajdonítják azt a nevezetet. De azért nem is szégyenljük Luthernek, mint az Isten lelkének az utolsó időbeli drága eszközének nevét el szenvednünk, s így neveztetnünk jó lölkiismérettel. Mikor pedig azt a nevezetet szenvedjük, nem vetjük akkor össze Luthert Krisztussal, hanem Calvinussal avagy más ellenkező felek között való nevezetes emberekkel, s nem is keresztségünknek, hanem a mennyei tudomány felől való értelmünknek és^ vallásunknak tekintetiből szenvedjük a lutheránus nevet. És ha ki meg kérd: e két egymással ellenköző Írásmagyarázó doctor, Luther ós Calvinus közül melyiknek vagyok