Thury Etele szerk.: Magyar protestáns egyháztörténeti adattár. VII. Budapest 1908.

XXXIII. 1617 május 1-én Köveskuton tartott zsinatra, vitatkozásra hívja Pathay az ubiquitarius Zvonarits Mihály sárvári lelkészt. Ennek előzményei.

értelmén, a mennyei tudomány dolgában, azt mondom minden orczám pirulása nélkül, hogy Lutherén vagyok, nem a Calvinusén, s így a Calvinus követőihöz képest igazán szenvedem, ha ki lutheránusnak mond. Ábrahámról a hívek Ábrahám fiainak; Nathanael Jácobról verus Izraelitának neveztetik (Luc. 19. 9.), nem azért, hogy ezek Ábrahámban vagy Jákobban hittenek volna, vagy azoknak nevében keresztelkedtenek volna meg, hanem azért, hogy a hitben azoknak nyomdokukat követték és álnokság bennük nem volt. Szent Pál phariseusnak mondja magát az Ananias főpap előtt, és el választja magát a sadduceusoktól; a föltámadás felől való tudományban, a mennyei tudomány tisztaságában nem egyező gyülekezetbeliek is neveztetnek így. Mert egy Nicolausról ki felől emlékezet vagyon in Actis Apostolicis (Act. 6. 5. Apoc. 2. 6.), neveztetnek az őtet követők Nicolaitáknak. Ma is mit árt, ratione confessionis, ennyi tévelygések között emberről neveztetni? De távol legyen ratione baptismi, hogy valaki mástól kívánjon neveztetni, hanem csak a Jézus Krisztustól. Mi is tudjuk szent Pálnak amaz reguláját: Num Paulus crucifixus est pro nobis? (1. Cor. 1. 13.) Minek utánna eléggé a lutheránus névvel, mind kegyelmeddel edgyütt Pathay uram megnevetett és meg csúfolt volna, csak egyedül magamra terel osztán. Mivel hogy pedig ijesztett a büi prédikátor engemet, az ostya tudományára következendő felelettel és intett levelében, hogy addig gondolkodjam tudományomról, mig a felelet meg leszen; irányzóm, hogy ijesztéssel akart a barátom el állítni tudományom mellől, azért én erre ez igékkel feleltem vala: Oly értelemben légy barátom, hogy sem tőled, sem senkitől Magyarországban akármely kálvinistáiul is bizony meg nem ijedtem soha, te náladnál pedig nagyobbakkal volt ügyem éltemben, kiknek mind az által be dugta Isten általam szájukat igassággal, hogy gyalázatjukkal vesztében kellett hagyni pörüket. Es szavaimmaltudományom igaz fundamentumához való állhatatos ragaszkodásomat értettem, kiktől voltak olyak (bizony mondom most is sokképpen föllyebb valók a büi prédikátornál), kik el akartak vonni, de az örök Isten, az Ő isteni erejét, az én erőtlenségemben vivón véghez meg tartott, hogy az igaz fundamentumon mind máig mozdulhatatlanul meg maradtam Dicsekedem az én Istenemben azért azzal, hogy még eddig ő szent felsége nem hagyott a tudománynak minden szelétől ide s tova hordoztatni Mely igaz fundamentumokhoz való állhatatos ragaszkodásomat látván azok, a kik azoktól el akartának szakasztani, félben hagyták