Stromp László szerk.: Magyar protestáns egyháztörténeti adattár. V. Budapest 1906.
6. Héczei Dániel esperes és peéri lelkész naplója bécsi útjáról (1790.)
Ezek után elbúcsúzunk és azután is utánunk kiálta: ,A consistoriumot recomendálom'. T. Sinai úr az magyarországi Ecclesiastica Históriáját nyomtattassa ki, mert meghal és osztán odavész. A koronáról írjon valami jó munkát és küldje hozzám levélszín alatt én kinyomattatom." 5 a- Délelőtt 9 órakor lett audientiánk a főcancellarius Pálfi Károly ő excellentiájánál. Egy fertály várakozás után bebocsátott magához. Köszönti T. Sinai úr ilyformán: „Nagyméltóságú gróf Főcancellarius Kegyelmes urunk. T. Paksi Szathmári István Tiszántúl való superintendens küldöttjei vagyunk, a végre, hogy bizonyos fejedelmektől adatott diplomát a Felséges királyunk által megerősíttesse, mely végre Excellentiád kegyes patrociniumát alázatosan kikérjük!" Ezen szókra monda : ,Már értettem méltóságos Pásztori Sándor referendárius úrtól a Kegyelmetek szándékát. Én valamit az aequitas és justitia magával hoz, abban a dologban kész vagyok mindent cselekedni!' Azonban kivévén T. Sinai úr zsebjéből a bécsi pacificatio históriáját, monda: „Kegyelmes úr, én a diaeta alatt azon híres bécsi pacificatio históriáját, melyre most nagy szükség van, kidolgoztam és alázatosan ajánlom Excellentiádnak olvasás végett!" ,Köszönöm, azt is megolvasom, mihelyt időm lesz reá I' Megjegyzésre méltó, hogy ez a nagyméltóság jóllehet az édes anyja akkor feküdt halva, a mint (?) komornyikja az audientiás házba mondotta, mely falain levő festések között vala egy fejős tehén, mely szép emblémája azon nagy hiva• talbeli jövedelemnek és már magyar fekete gyászban is vala öltözve ő excellentiája, mikor bemenőnk, mégis félretévén minden szomorúságát, minket bebocsátott és oly nagy lebocsátkozással fogadott, hogy mikor beléptünk, nem ült, hanem állott és mindig mifelénk közelített, úgy hogy majd szinte hátrálni kellett, úgy is oly közel állott élőnkbe. Az nap délután 1 óra tájba mi is elindulunk és jövénk győri Szikra Mátyás púpos hátú kocsis szekerén, valaha jezsuita tanítvány ember volt, nagyobb volt a szája, mint maga. Oly esméretes vala minden vendégfogadóban Budáig, hogy mihelyt látták a kellnerek, mindjárt .öleltek és tractálták borral, ő pedig predikállott végetlen hazugságokat. 0 hozott öt lovon egy velünk utazó göröggel 80,000 tallért öt tonnába, melyet osztán Pesten rakott le és én meg se mozdíthattam egyiket is egészséges létemre. Ezért a görög minden éjszaka strázsát kért a vendégfogadóstól és ha nem talált, maga kinn hált a szekér mellett. Akkor nap érkeztünk Prukkba, 6 a Győrbe, 7 a Almáson.
