Stromp László szerk.: Magyar protestáns egyháztörténeti adattár. V. Budapest 1906.

5. Páriz Pápai Ferencz: Romlott fal felépítése. (1685.) Thury Etele

nak méltán örülünk. Mely vala — midőn Istennek tetszék, mind az emberekre, mind az időre nézve, mintegy hagyott órában, és mindenütt egyformában Istennek emlékezetes csudájára jöve napfényre. Úgy hogy midőn legsűrűbb és kézzel tapasztalható volna a setétség, ugyanazon homály magából szüle a mit régen táplál és rejteget vala, az eklézsiának ama jeles világait és az egy Krisztust nevezni akaró gyülekezetnek oszlopait. Igaz, hogy az igazságnak szép napja, noha ideig homályba merült vala, de élt akkor is, sőt mindenha, és megállott Istennek ama fontos szava: Tudja az Úr, kik az övéi. E világi pompás udvaroknak, kikre méltó nem vala, színes kecsegtetését megunván, megvoná magát amaz egy igaz vallás. Melyet mindazonáltal soha oly mélyen nem temethetsz el, hogy annál szebben és gyümölcsösebben ki ne csíráznék idejében. Ne is tudakozzad soha felettébb, hol volt ez vagy amaz napfényre jött doktor előtt a vallás, hanem csudáljad inkább az úr félelmében, ily nagy bámulásnak és tudatlanságnak sikertelen hantjai alatt, hogy maradhatott meg szinte és szűzen e kicsiny arany morzsácska? Hogy virágzott az erdőnek vad fái között, és hogy nem fajult el a szelid almafa? Hogy került el annyi felhúzott fejszét, hogy ennyi csapás között is neki semmit ne ártana? sat. De hogy mindeneket e rövid munkácskámban elő ne hordjak, bizonyságom erre Spanyol ország példája, mely ma, a mint ők kérkednek vele, az evangélikusoknak minden mételyétől tiszta, és az egész keresztyénség között legsűrűbb bálványozásban fogjul él, azomban a hol az ezerötszázadiknak az elein, oly fényesen kezdettenek vala kitündökleni a homályból a világnak világossági a jó hitű doktorok, hogyha Istennek tetszett volna azt a kegyetlen nemzetet magához lágyítania, ezeknek szent munkájuk által az evangélikusoknak annál nagyobb és szebb fészkük nem volna ma. A többi között említem Thuanus írásából Consalvus Jánost, tarakkoniai Spanyol püspököt, aki már mind maga megvilágosodott, mind másokat világával jelesen ékesget vala, azután Apellanius Kristófot, Lazada Kristófot, sok atyafiakkal egyben, kik mindnyájan vérekig harczoltanak, és az igazságnak erős tanúi valának. Sőt a mi nagyobb, ugyanott Spanyol országban egészben a nevezetes Izidorius klastroma Garcjas Arias drosiumi püspök szent munkája által az igaz vallást bevette. Ez időben pedig jeles eszköz vala a szent munkában Constantius Pontius is, V. Károly császárnak confessionariusa,