Stromp László szerk.: Magyar protestáns egyháztörténeti adattár. V. Budapest 1906.

5. Páriz Pápai Ferencz: Romlott fal felépítése. (1685.) Thury Etele

annyira*, hogy még magának a császárnak is e szerint való jó hite és vallása felől nem igen kételkedhetni. Meg is mutatta vala ezt az V. Károly nyilván is, midőn a Luther Márton veszedelemben forgó állapotját látván, igy szóla: „Ingyen se gondolja senki, hogy Luthernek ártson, mert ha sehol e világon barátságos menedékhelyet nem találna is egyebütt, magam szárnyai alatt minden gonosz ellen kész volnék megoltalmazni." De mi e külsőkről semmit sem szólván, siessünk feltett czélunkra. Minekutánna megromolván és részekre szakadozván — amint a titkok látója szól — a nagyváros, minden sziget elfutott volna, úgymint Anglia, Skótia, Dánia, Norvégia, Svéczia, a hegyek is. azaz az országok nem kezdenek találtatni, tudniillik Németország, Lengyel, Franczia és Cseh országok; ez utolsóbb a szomszédját is Magyar országot — melyről most közelebb akarok szólani — a föld alatt feltalált kincsének, az igazságnak ismeretére hivá. Mert az 1415-ik esztendőben, minek utánna Huss János Constantiában, közönségesen adott hitek ellen megégettetett volna, a pápisták ellen rettenetes had támada Csehországban, melyet a Hussiták hadának hívnak vala. Kiktől — noha igen kevesen valának — a német császáron oly csapás esék, mely az egész német birodalomnak gyalázatjára, a pápának mocskára, a híveknek pedig örökké elfelejthetetlen dicsősségükre s csudájukra lett. Ezen hadban, mely derekasabban 1419-dikben adá ki erejében magát, Ziska János troskoviai főember vala a fő, ki is gyermekségétől fogva Wenczeslaus cseh király udvarában neveltetett vala, és noha a harczon egyik szemét elvesztvén, csak félszemű ember vala, mégis egy igen tanult hadi ember levén, oly dolgokat cselekedék, melyeket sem Appius Claudius, sem Furius Camillus római vitéz urak felyül nem haladtának. Mert csak igen kevesed magával reáment a Cseh pápisták, császár és egyéb fejedelmek nagy számú táborára, és valamikor próbála, mindenkor nagy győzelemmel és szerencsével tére vissza. Mikor pedig 1420-ik esztendőben a Huss János követői Zsigmond császártól mindenütt üldözésben s kergetésben volnának, a magyarok is, kik már számosan bevették vala, és már nyilván vallják vala a tudományt, nem lehetőnek üresek e szélvésztől, hanem azon Zsigmondnak, mint egyszersmind Magyarok királyának erős parancsolatjából, valakik e tudományt vallják vala, hanemha lemondanának róla, hazájokból mindenestől ki kell vala minniük, kiknek egy részük az Oláh