Stromp László szerk.: Magyar protestáns egyháztörténeti adattár. IV. Budapest 1905
1. Egyházi és iskolai ügyekben Ráday Pálhoz küldött levelek.(1728—1730.) Földváry László
tennünk, Vay Ábrahám uramnak penig itt körülöttem levő három vagy négyszáz forintbul — csak tudósítását s tetczését érthessem kglmednek quid et quantum — lehet subsistentiájára adni. A mint feljebb írám vagyon kezemnél circiter 400 ft Debreczen városátul és a Hajdú városoktul, mellyet most Szathmári György uramtul föl lehetett volna ugyan küldenem Győrbe, de az Atyafiaknak úgy teczett, maradgyon kezemnél addig, míg a Commissionális Acták sem assummáltatnak és arra követség nem expediáltatik, hogy akkor fundus nélkül ne maradjon azon becsületes követ, mert valóban lassan adakoznak az emberek; de azt Csejtei Uramnak is nehéz várni, noha már szürettől fogva én ő kglmének küldöttem többet kétszáz ftnál. Eziránt is mi tetczik kglmednek elvárom tudósítását, csak megtartsam-e magamnál vagy külgyem azon pénzt. A bor szedésben e tájon, úgy annak distractiójában is meglehetősen procedálnak. Patay Sámuel uram ő kglme is írja, szereztetett edgynehány hordó bort, ha mind ezek bejönnének kezemhez, reménlem reá telnék vagy 600 ftra ezzel edgyütt. A forrai templom dolgát elhiszem hallhatta kglmed, brevibus én is tángálni kívánom. A kassai bíró jure Dominatus Terrestris elfoglalván a szegény lakosoktul, subsequalt 8 psent. nemes Vmegye Gyűlése Encsen, mely gyűlésben Sajgó úr vice Ispánnak surrogáltatván, instáltak a forraiak hogy magistratuáliter reponáltassanak elfoglalt templomukba. Á vármegye Consentiálván exmittálni is kívánták Sajgó uramat qua surrogatum; ad restitutionem nem akarván magát resolválni, cum honore deponáltatott ós Puki András Uram surrogáltatott helyébe, a ki is ex officio Processualis Catholicus Szolgabíróval kimenvén, commissióját effectuálta, a templomot visszafoglalta és resignálta a forraiaknak, cum quali eVentu ? csak Isten tudgya, noha csak volnának edgyesek, nem kellene semmit is félni. Haec pro notia. Mindezekről a midőn geminá informátióját elvárnám kglmednek, kívánom az Úr Isten éltesse szerelmeseivel edgyütt klgmedet friss jó egésségben, maradván igaz köteles szolgája Dőri András m. pr. Miskolcz 23 mart. A. 1730. XVIII. Nagy jó Uramnak kedves Bátyám Uramnak kglmednek. Ajánlom igaz kötelességgel való szolgálatomat. Mit írjon Sógor Patay Sámuel uram nekem, accludálom valóságos massát nagy kötelessen. Nagy Péter uram minemű Conceptust hozott