Irodalmi Szemle, 2021
2021/9 - Gubis Éva: 1 Móz. 30 (próza)
GUBIS EVA 1 MOZ. 30 Szokatlan a templom ilyen iiresen, itt-ott iilnek csak kendds oregasszonyok, rajokba verodve litaniaznak. Marti neniek par sorral mogottunk, korabban erkeztek. Felismerem a hittantanaromat, ugyanaz a zsiros zako, kopaszfoltra fesult zsiros haj, csak azota megdsziilt. Az egesz ferfi olyan zsiros-olajos, pedig sosem volt kover, plane most, ilyen oregecsken, aszottan. Itt van ozvegy bolond Josikane, a ferje hires falu bolondja volt, megbrbkdlte tole a cimet. Megvan a regi helye, hatul a bejarat mellett. Mindenkit lat, mindenki latja. Aldozasnal lassan, unnepelyesen setalt az oltarig, mint aki a koronazasara vonul be. Mindig o volt az utolso aldozd, ugy intezte. Csak nehany ambiciozus neni kelt vele versenyre, sikerteleniil. Josikane olyan alazatos keppel tessekelte oket maga ele, mintha Krisztus urunk labat kesziilne mosni. Vajon mi a megtisztelo abban, hogy utolsonak veszed magadhoz Krisztus testet? Mintha a vegere maradna a legjobb falat. Akad meg par ismeros arc, neveket nem tudok hozzajuk kapcsolni. Azert bolintok mindenki fele, akivel osszetalalkozik a tekintetem. Judit a jobbomon, idoben erkeztek. Egy hete minden este irok neki. Csutbrtokdn delutan hat, Petert is hozd. A fiuk egy sorral mogottiink. Mi, a ket Bodzsar lany az elso sorban, Judit az oltarhoz kozelebb. 0 az idosebb, mondtam neki, hogy o liljon ott. Ugyanazok a szagok, mint harminc ewel ezelott. A nenik is ugyanazoknak tunnek. Vagy azota ujak oregedtek a helyiikre? A regiek meg tovabbadjak a kolnit az uj oregeknek. Melyet szippantok az emelyito szagbol, ujra gyereknek erzem magam. De van valami a templomban, ami nem ugy van, mint regen. Nem tudok rajonni, mi az. Ministransok vonulnak be. Hopp egy kislany. Ilyet se lattam meg. Rossz korba szulettem. Hogy irigyeltem a sracokat, ahogy parades ruhakban siirdgtek a pap koriil, meg szertartasos mozdulattal toltak elem a perselyt. Annyi penzt, olyan szenvtelen arccal! Jon a pap is, ahitatosan csokolja az oltart, meggyujtja a gyertyat, meghitt fenyudvar kbrotte. Megvan! A fenyek. Furcsa a templomot kora esti kivilagitasban latni. Az elsoaldozasom kornyeken jartam a legsurubben ide, de mindig a vasarnap tizenegyesire. Egyszer megis voltam itt ilyen keson, hogy felejthettem el. Elsoaldozas elotti gyonas - elso gyonas eletemben. Mindenki mas egy Miatyankot kapott penitenciaul, en egy Miatyankot es egy Udvozlegyet. Egett az arcom, ahogy kileptem a fulkebol, ugy ereztem, mindenki tudja. Lehajtom a fejem, probalok rahangolddni a misere. Nezem az imara kulcsolt kezemet, egyesevel mozditom az ujjaimat, az osszekulcsolas sorrendjeben, aztan visszafele. Nehez ujjgyakorlat, ora elott csinaltathatnam a gyerekekkel, addig se kell hallgatnom, ahogy klimpiroznak. Kiszurok a padban egy imakonyvet. Direkt hagyhatta ott a gazdaja, a torzsvendegek itt igy szoktak. Lehet, hogy elfoglaltam valaki helyet? Korbenezek, senki nem nez ram csunyan. Meg-
