Irodalmi Szemle, 2021

2021/1 - LENGYEL - Inga Iwasiów: Az utolsó út (próza, Danyi Gábor fordítása) / LENGYEL

Hamvasztast akart. Errol is sokat beszelgettunk az utobbi masfel evben, a nagymama halala utan, aki egyaltalan nem vette figyelembe sajat halalanak eshetoseget, de biztosak voltunk benne, hogy miset akar, papot, feher viragokat, szines, iinnepi szoknyat es ravatalozast. Minden bizonnyal nyitott koporsot is szeretett volna, igy ebben az egy kerdesben a ddntesiink szembemehetett az illo es szep temetest illeto elkepzeleseivel. A szoknya a szekrenyben logott a tobb tucat tobbnyire olcso, de gusztusos gone kozott, amelyeket a nagymama az utolso pillanatig vasarolgatott ossze. Tudtam, hoi keressem, egy evben tobbszor is sort keritett a bemutatora, a demonstrait oltozet a divatot kovette. „Vettem valami ujat a tudod mire”, kezdte titokzatosan, szegyenldsen, „latnod kell”, vagy „hadd dicsekedjem el vele” - mondta. Nem, nem ugy, hogy a „ravatalra”. Felszavakbol kellett ertenem, persze mi ertelme lett volna a kepzettsegemnek, ha nem ertettem volna meg a tobb agyverzest koveto demencia nyelvet? A nagymamanak nem allt szandekaban meghalni, de mivel egyszer mindenki legyengiil, ha talan nem is most, nem a kilencvenedik elott, nem a legkozelebbi honapokban, nem szabad a szoknya nagy hordereju kerdeset vilagiakra bizni. Idonkent azt gondoltam, hogy a sajat temetese csak ujabb alkalmat kinal arra, hogy kidltdzzon, mint a vasarnapi mise, a szomszedasszony temetese vagy az ebed az unokajanal. Nem allt szandekaban meghalni, de idonkent engedett a csabitasnak, hogy elkepzelje sajat kaprazatos temeteset. Tiszta, artatlan felteves. A kislanyok rendszerint az anyukajuk eskiivoi szoknyajat probaljak fel, az iddsek elokeszitik az utolso, kimenos iinnepldruhajukat. Ket dologra szamitott: hogy ez alkalommal nem fejezem be helyette a mondatot, nem mondom ki a nyelve hegyen levo szot; es hogy ertekelni fogom a ruha szabasat es szinet, es megjegyzem, hova akasztja. Minden vilagos volt, temetesekre jart es beszamolt roluk, igy hat