Irodalmi Szemle, 2021

2021/1 - LENGYEL - Inga Iwasiów: Az utolsó út (próza, Danyi Gábor fordítása) / LENGYEL

maga nem nevezte volna igy, de a hatvan-hetven ev multan is eleven leiras feljogosit ra, hogy ezt a kifejezest hasznaljam helyette. Kinyujtotta a kezet felem, hogy erzekeltesse a botranyt, ahogy egy munkaban megfaradt nd egy ferfi kezfejet csokolja meg. Jobb bele sem gondolni, hogy a ded­­nagymama es maga a nagymama, mielott odebb allt innen, mily magasztosan esedezett a paphoz bunbocsanatert, es mennyi megalaztatast kellett elviselnie ennek a kisfiunak, aki tortenetesen az apam volt. Gyanitom, hogy meg el se hitte, mar ateista valt belole. A Poznan kozeli faluban, a haboru utani evtizedben nem voltak adottak szamara a hithez sziikseges feltetelek. Apa nagyapja - vekony, apro dregember - idonkent meglatogatott benniinket a hatvanas evekben. Olyankor az en heverdmon aludt, en meg atkdltoztem a nagymama heverojere vagy a potagyra. Estenkent leterdelt, hogy imadkozzon. Igy terdepeltek, ki-ki a maga agyanal. A nagy­mama a Golgotat abrazolo olajnyomat elott. Krisztus es az apja szeme lattara hosszabban imad­­kozott, mint altalaban, de igy is rovidebb ideig, mint a dedapa. Magasztosan, szuksegbol es mu­­tatoba. Egy falubeli dregember, akkoriban es azelott, biztos, hogy nem engedett, bizonyos, hogy az egesz csalad templomba jart, tartottak a bbjtot, feltek az istent. A legidosebb ferfi a csalad­­ban, fizikai torekenysege ellenere, kemeny kezzel fogta oket. Apa kellemes emlekei a vallasrol: a nagyapa hazaban megoriztek a karacsonyfadiszeket, amelyeket Nemetorszag belsejebol hoztak, ahol a nagysziildk a huszas evekben dolgoztak. Az altala ismert legszebb dolog gyermeki jelleggel ruhazta fel a gyermekkorat, es ha ugy tetszik, a szertartasossag osszetevdjekent is tekinthetiink ra. Otthon mindig apaval diszitettiik a karacsonyfat, es evrol evre meselt a Nemetorszagbol ho­­zott gyonyoru gombdkrdl. Szemiigyre veve oket talan nem tunnenek annyira szinesnek, szepnek es magikusnak. Erosen fenylettek, eliitve a hattertol. A sziileim templomi eskiitetelere egy ewel a polgari utan keriilt sor, a ket csalad egyesiilt frontjanak dhajara. Sohasem voltam apaval misen, leszamitva a gyaszmiseket, templomi eskiivo­­ket es elsoaldozasokat. Ehelyett egyiitt diszitettiik a karacsonyfat. Milyen jelentessel bir azonban a temetes formaja, ha nem hiszunk? Talan olyannal, mint a karacsonyfa-diszites. Meg akartam kimelni anyat a csalad megjegyzeseitol, az olyanoktol, hogy „ugy kaparta el, mint egy kutyat”. Es mindenki mast meg akartam kimelni a zavarodottsagtol, mert amennyire tudhato, hogy hogy fest egy katolikus temetes, annyira a vilagi temetesek sem festenek maskepp, de alapjaban veve megsem tudni, hogy s mint. A vilagi temetesek ismeretlen iranyba tartanak. Apa szamara a hitetlenseg nem politikai iigy volt, igy nem volt olyan erzesem, hogy ellenszegiilok az akaratanak. Nem zavartatta magat, hogy otthagyja az egyhazat, mert igaz­­sag szerint soha nem erezte, hogy hozza tartozik. Rendben, vallalom, hogy nem tartottam tisz­­teletben az akaratat, de azert dontdttem igy, hogy mindannyian ki tudjuk valahogy birni egyiitt.

Next

/
Thumbnails
Contents