Irodalmi Szemle, 2021
2021/6 - Darabos Enikő: Pastiche és test - az Emlékiratok könyve hagyományviszonyai (tanulmány)
A nyolcvanas-kilencvenes evek kritikai elmeleteinek modern = parddia / posztmodern - pastiche tulsagosan is leegyszerusito kepletet Margaret A. Rose probalja cizellalni a Post-Modern Pastiche cimu irasaban. Rose levezeti, hogy Jamesonnal szamolnunk kell egyfajta „mesterseges megkulbnbdztetessel, mely amellett probal ervelni, hogy a parodia modern, a pastiche posztmodern”,48 ugyanakkor ramutat, hogy e tekintetben (barmit is allitson) Jameson nem az epiteszet nyelvebol merit ihletet (noha a posztmodern epiteszet jellegzetessegeiben kivanja megragadni a muveszeti stilus jellemzoit), hanem sokkal inkabb Baudrillard elmeletebol, aki maga is a parodiaban latja a modernitas fd muveszeti karakteret. Rose kritikajanak tetje, hogy a fogalmakat kiszabaditsa abbol az ideologikus matrixbol, melynek megfeleloen bizonyos korok jellegzetes muveszi gyakorlatakent ragadj ak meg, ezert hangsulyozza, hogy ezek tulajdonkeppen „eszkdzok” [devices], es hogy „sem a pastiche-rol, sem aparodiarol nem lehet elmondani, hogy kizarolag posztmodern lenne, ugyanakkor kulonbozd posztmodern muvekben kulonbozo posztmodern eelokra hasznalhatok vagy nem hasznalhatok”.49 Az altalam szemlezett angolszasz szakirodalom tanusaga szerint aketezres evek kiteljesitik azt a „karriert”, amit a mufaj a kritikai elmeletek kontextusaban a hetvenes evektol kezdodoen befutott. Ingeborg Hoesterey mar a 2001-es Pastiche Cultural Memory in Art, Film, Literature cimu konyve elomunkalatakent felfoghato Postmodern Pastiche: A Critical Aesthetic cimu tanulmanyaban a „muveszi kifejezes egy mufaja”-kent [a genre of artistic expression] ertelmezi. Egy viszonylag gyors torteneti kitekintes utan a szerzo vilagossa teszi, hogy dialogikus jellege miatt valhatott a pastiche a posztmodern muveszetek esztetikai termelesenek kozponti alakzatava. „A muveszi hagyomany sulyos archivumaval valo konfrontacioja soran a posztmodern fro, vizualis muvesz, epitesz, zeneszerzo azaltal veszi tudomasul ezt a multat, hogy kdlcsdnoz belole, kiildnosen a klasszikus archivumbdl.”50 Azt, hogy a terminus negativ megitelesetol egy sokkal pozitivabb felfogas fele mozdult el, a magas kultura tekintelyenek megingasaval, illetve a popkulturalis kifejezesmodoknak a muveszetelmeleti diskurzusban valo egyenjogusitasaval magyarazza. Nezete szerint a kritikai elmeletek nemcsak a vizualis kulturara voltak nagy hatassal, hanem a filmre es az epiteszetre is, es ez „egy olyan pastiche-stilus kialakulasahoz vezetett, mely episztemologiai programkent meghaladja 4 8 “[A]n artificial distinction between parody and pastiche which tries to argue that parody is modern and pastiche is post-modern.” Rose, “Post-Modern Pastiche”, 29. 4 9 “(Njeither pastiche nor parody can be said to be exclusively post-modern, but they can be used in post-modern works for a variety of post-modern purposes, or not used at all.” Rose, “Post-Modern Pastiche”, 29. 5 0 “Confronted with the vast archive of the artistic tradition, the postmodern writer, visual artist, architect, composer consciously acknowledges this past by demonstratively borrowing from it, particularly from the classical archive.” Hoesterey, “Postmodern Pastiche”, 496.
