Irodalmi Szemle, 2021
2021/6 - Darabos Enikő: Pastiche és test - az Emlékiratok könyve hagyományviszonyai (tanulmány)
ti a szakirodalom az »igazi«, vagyis empatian, beleelesen alapuld utanzast az egyszeru majmolastol, amely csak a kulsdsegek atvetelet jelenti. Magat a mufajt azonban nagy egyontetuseggel tovabbra is »genre mineur«-nek, vagyis masodrendunek tartjak”.34 Mivel a szerzo az irodalmi pastiche „mufajat”35 vizsgalja, amikor Marai kapcsan „fdleg a szerzoi szubjektum statuszanak merlegelesevel”36 foglalkozik, ertelmezeset elsdsorban a huszadik szazad hetvenes eveitol kezdodo es az intertextualitas mibenletet firtato irodalomelmeleti vita fobb kerdeskdreibe koti bele. Szelesebb kontextusban megfigyelheto azonban, hogy a modern vs. posztmodern muveszetfilozdfiai karakteret vizsgald kritikai elmeletek a nyolcvanas evekben veszik eld a fogalmat, mely az imitacio, a mimikri, a szimulacid, a parodia es a szatira jelenteskdreiben mozogva valik az elemzesek kozponti terminusava, mintegy onmagaba suritve az adott muveszi gyakorlat lenyeget. Jameson posztmodern-kritikajaban a pastiche negativ szinben tunik fel, amikor azt olvashatjuk, hogy az, „akarcsak a parodia - egy kiilonleges, egyedi, idioszinkretikus stilus imitacioja, egy lingvisztikai maszk, halott nyelven valo beszed. A parddiatol elteroen azonban ez a mimikri egy semleges gyakorlat, mely mentes annak minden tavolabbi motivacidjatol, a szatirikus indittatastol, a nevetestol es barmilyen meggydzddestol, miszerint az ideiglenesen kdlcsdnzdtt, abnormalis nyelven kivul letezne meg valamifele egeszseges nyelvi normalitas”.37 Soraibol kierezheto, hogy a pastiche a parodiaval szemben valamilyen elszegenyedest, ellaposodast jelent, es Jameson ezt meg is erositi, mikor a tovabbiakban azt irja, hogy a pastiche „iires parodia”, „egy valamikeppen kiuriilt ironia gyakorlata”.38 Jamesonhoz hasonloan Linda Hutcheon 1985-os elmelete is a parodia mukodeset lattatja gazdagabbnak es izgalmasabbnak. Egy 1978-as irasaban,39 melyben kifejezetten az irodalmi parodia jelenseget vizsgalja, Hutcheon elsokent azt az eloiteletet szeretne felszamolni, melynek hatasara a parodia a humor es a guny szoveghatasaival fonodott ossze. Irasa elejen felhivja a figyelmet arra, hogy a szo szotari jelentesei a nevetsegesse tetelben [mocking] adjak meg a parodia lenyeget, es ezzel allitja szembe a sajat ertelmezeset, melynek kiindulopontjat ugy fogalmazza meg, hogy „nem ugy tunik, mintha a modern parodia celja a kifigurazas vagy a destrukcio lenne. A parodia azt feltetelezi, hogy az uj mu tavolsagot tart a parodizalt hatterszdvegtol, es ezt a tavolsagot ironikusan jelzi”.40 3 4 Angyalosi, „A pastiche mint interpretacio”, 329. 3 5 Uo., 342. 3 6 Uo., 342. 3 7 “A pastiche is, like parody, the imitation of a peculiar or unique, idiosyncratic style, the wearing of a linguistic mask, speech in a dead language. But it is a neutral practice of such mimicry, without any of parody’s ulterior motives, amputated of the satiric impulse, devoid of laughter and of any conviction that alongside the abnormal tongue you have momentarily borrowed, some healthy linguistic normality still exists.” Jameson, Postmodernism, 18. 3 8 “Pastiche is thus blank parody, a statue with blind eyeballs: it is to parody what that other interesting and historically original modern thing, the practice of a kind of blank irony [...]”. Jameson, Postmodernism, 18. 3 9 Linda Hutcheon, “Parody Without Ridicule: Observations on Modern Literary Parody”, The Canadian Review of Comparative Literature 5, No. 2. (Spring 1978): 201-211. 4 0 “[T]he modern use of parody [...] does not seem to aim at ridicule or destruction. Parody implies a distance between the backgrounding text being parodied and the new work, a distance usually signalled by irony.” Hutcheon, “Parody Without Ridicule”, 202.
