Irodalmi Szemle, 2021
2021/3 - ERDÉLYI METAMODERN - Vida Gergely: A valóság bűvöletében. Megjegyzések egy metamodern antológiához (kritika) / ERDÉLYI METAMODERN
ban vald napi, allando reszvetele nem teszi azt nyitottabba, nem kozeliti a kiteljesedeshez, sokkal inkabb eltunik vagy eltakarddik altala. Az alanyi lira mintegy kenyszerito erdvel vonja hatalma ala a szerzot: „soha nem akarok / errol beszelni, de csak errol tudok”. Ezekben a versekben olyan kozel kerill egymashoz a szerzoi en es a lirai beszelo, hogy a ketto megkulonbdztetesenek mar alig volna poetikai hozadeka. Teljesen egyertelmu, hogy alakuloban levo, jelen ideju - s eredendoen heterogen irodalmi - folyamatokrol nem kdnnyii nyilatkozni, s ezert is dicserendo vallalkozas ez az antologia, prof! valogatassal. A helyzetet komollya teszi es neheziti az is, hogy egy uj paradigma megjeleneserdl kivan szamot adni. Meg akkor is, ha az ujdonsag megjeleneset egy foldrajzilag koriilhatarolt irodalmi terre szukitve vizsgalja. Ez persze egyaltalan nem j elent gondot, hiszen az eldszo tobb mint korrektiil igazitja el az olvasot a tema nemzetkozi szakirodalmaban, az osszmagyar folyamatok terbeli-idobeli leagazasai tekinteteben. Hianyossaga talan egy akad (e tekintetben) az eloszonak: metamodern szovegstrategiak vilagirodalmi peldainak hianya (David Foster Wallace esszeje szakirodalmi utalaskent szerepel). Persze egy eloszo keretei kozott minden nem fer el, de esetleg Michel Houellebecq vagy Zadie Smith nehany szovege tan belefert volna. Amikor azt mondom, profi a valogatas, akkor arra is utalok, hogy a szerkesztok kivaloan ismerik az adott szovegkorpuszt, es azt, amihez e korpuszbol a szovegeket kivalogatjak. Vagyis a konceptet, s egeszeben veve (lasd peldaul az elozo bekezdes idezeteben allitottakat) beigazolodnak az intenciok, ugyanakkor: egyes szovegekre lebontva ez mar nem magatol ertetodo. Persze egy olyan erzetalakzat, mely a (tudati) strukturak kozti oszcillacion alapul (Van den Akker es Vermeulen nyoman), mindig beteljesiti onmagat, es sohasem. Erdemes talan meg arra utalni, hogy az oszcillacio-fogalom rejt magaban tautologiat, hiszen az olvasoi jelentestulajdonftasok eleve „oszcillativak” (lasd pl. Paul de Man ironiafogalmat, Raba Gyorgy A lirikus epzVqgjn-olvasatat stb.), vagyis alapvetoen tartozik hozza e mukodes a komplex alkotasok olvasasahoz. Ugyhogy kfvancsian varom a fogalom tortenetenek alakulasat. A fentebb rovid elemzesnek alavetett szerzok versei, szerintem, hatarozottan posztmodern szoveggyakorlatot mutatnak, hiszen elidegenithetetlen resziik a „megszuletd szoveg”, „az iras folyamata”, ill. a rajuk adott reflexid, mikozben termeszetesen ott rej-
