Irodalmi Szemle, 2021
2021/2 - MÉSZÖLY 100 - Plonicky Tamás: Banzáj (próza) / MÉSZÖLY 100
lezárásával, újra annak a csinos, ismeretlen nő nedvektől csöpögő puncijának langymeleg biztonságában érezheti magát, akinek pár másodperce még mámorosán, mindenfajta gátlás és akut szégyenérzet nélkül, megingathatatlan férfiasságának izzadt-pulzáló dinamizmusában, alkalmazva az a-a-a-a-a nyögések összes létező hangsávját, erektáltan kiabálhatta azt, hogy: „ugass, ugass, cicabogár!” A reszkető kezek és fej mellett konstans szenilitással terhelt csúf szomszédasszony spontán ajtódörömbölésekkel kiegészített fülsértő tirádái, bármennyire hangos is a zene, eljutnak a dal bekapcsolásáért felelős férfi hallójáratától egészen a tudatáig, majd e tuf-tuf-tuf dörömbölésekkel kiegészített csendre utasító szavak végére érve egy ezredmásodpercre megszűnik a robaj, elnémulnak az értelmetlen öregasszony-visongások, az akut ajtódörömbölések, amit egy súlyos tárgy földre huppanásának dörrenő hangja véglegesít, és ő szinte abban a pillanatban észreveszi az őse garzonlakásába egymás után némán, libasorban vonulva behatoló, állig felfegyverkezett Terrorelhárítási Központ félelmet nem ismerő hímtagjait, akiknek maszk mögött vigyorgó állatszerű arca szinte egyszerre, már-már ritmusra torzul megmásíthatatlan vicsorgássá, amire a férfi egyedül, teljesen és tökéletesen kiszolgáltatott magányos áldozatként, meztelenül, plafonig ágaskodó férfiassággal az apja széttrancsírozott, véráztatta holttestére, majd az őt körülálló TEK-tagok éjfekete maszkjára pillant; ezért elképesztő gyorsasággal forgatja a fejét előbb a széttrancsírozott holttestre, majd a sötét ruhába bújt férfiakra, oda és vissza, oda és vissza, aztán pedig tekintetét e ráfogott, figyelmeztetés miatt felemelt gépkarabélyokra szegezi, és engedelmeskedve az ellentmondást nem tűrő kézfeltartásra történő felszólításnak, ordítva, mit sem törődve a lépcsőházban ragadt öregasszony sipításra emlékeztető krákogásaival, elnyomva a maximális hangerőre tekert zenemű kilencvenes évekből származó, jól ismert szintetizátortaktusait, csupán annyit kérdez a szobájába spontán belépő, váratlan betolakodóktól, hogy nem tudják-e véletlenül, hogy Padödő vagy Kozmix-e az a dal, ami szól. Ezután megmagyarázhatatlan oknál fogva e megtermett, harcedzett maszkos férfiak valósággal eltűnnek a szeme elől, előbb teljesen indokolatlanul leeresztik a rászegezett, veszélyt jelentő gépkarabélyokat, majd ugyanazzal a gyorsasággal hátrafelé vonulnak ki a szobából; a reszkető kezű és fejű csúf szomszédasszony ugyancsak hátrafelé araszolva tér vissza a húgy, bor- és öregemberszagú lakása nyújtotta akolmelegbe, majd az álomvilágba, ahová az időközben szintén visszakerült férje immáron újra csak szeszgőzös delíriumában a ma-
