Irodalmi Szemle, 2021

2021/2 - MÉSZÖLY 100 - N. Tóth Anikó: S-Térkép, repedésekkel (próza) / MÉSZÖLY 100

gam. Kerülöm a lépcsőfokok közepére koptatott mélyedéseket. Keskeny, félhomályos folyosóra jutok, melynek mennyezetét csúcsívek tartják, a végét pedig keskeny sávban éles fény világítja meg. Egyszerre vonz és taszít. A folyosót lezáró, széles pántok keresztezte vasajtó előtt megtorpanok, rossz érzés fog el, talán azért is, mert a félhomályból kilépve elvakít a szokatlan helyen vágott ablakon bezúduló fény. A vasajtó könnyen nyílik, de biztos vagyok benne, hogy nem ez okozta a nyugtalanító zajt. Lehet másik padlásfeljáró is. Az ajtó mögött barna félhomály, a téglával kirakott talaj enyhén emelkedik egy darabig, óvatosan lépkedek, bár jól látok mindent, mert a szemközti alacsony falon az építők kicsi ablakkal biztosították a világítást. Amikor egyenesbe érek, elém tárul a tető gerendáinak, léceinek lenyűgöző rendje, percekig bámulom, még felruccanásom céljáról is elfeledkezem, csak az újfent ismétlődő s immár nagyon ismerős és egészen közeli zaj zökkent ki a gyönyörködésből. Kisvártatva észlelem, hogy Kicsisamu áll mellettem kérdő tekintettel, kezében egy ismeretlen tárgy. Hirtelen cserbenhagy a bizalom a szavakban.

Nemcsak a szalont önti el délutánonként a fény, hanem Samu szobáját is. Besurranok, magamra zárom az ajtót. A láda kulcsát a szekreter titkos rekeszéből veszem elő. Kiszedegetem a hengerekben tárolt mappákat. Négyet-ötöt is széttekerek, mire megtalálom, amire szükségem van. Kiteregetem a nagy asztalon. Hosszan vizsgálom. Samu megtanított a vonalak, kacskaringók, árnyalatok jelentésére. Többször megvallotta elszánt törekvését, hogy a vidék eredeti arculatát nagyon gondosan megrajzolva adja vissza, azaz a hegyek természetes fekvését a jelesebb magaslatokkal, dombok, völgyek és mezők helyét, utak nyomvonalát, folyók, sőt patakok medrét, egymásba torkollását, a nagyobb és kisebb szigeteket, nem feledkezve meg a tavakról és mocsarakról sem... Legjobban mégis akkurátus betűit szeretem. A betűkből kirakott városokat. A betűkből kibomló emlékeket. Ahogy állunk Theben várfokán, szoknyám haragosan cibálja a nyugati szél, s hogy le ne sodorjon a szikláról, Samu magához szorít. Alattunk találkozik a Duna és a Morva, Samu magyarázza, melyik honnan érkezik, s együtt hová tartanak. Máskor Bischdorf erdejébe visz, sose felejtem, mert sokat is emlegetjük, igaz, ritkán ismételjük az egész délután tartó csókot egy bükkfa törzsének támaszkodva. És a ratzesdorfi spanyolmeggy íze is rögtön szétárad a számban, amint tekintetemmel odaérek, körülleng a szüretek illata, és tenyeremben apró, sima héjú gesztenyéket koccantgatok egymáshoz... A sarokdíszhez modellt ülök, fejemen kalászból font koszorú, Samu puha gyolcsot rendezget rajtam, borzongok, ahogy itt-ott a bőrömhöz ér, mellem fedetlenül hagyja, s kuncog, mert a mappán épp mellém kanyarítja Hegyes halom nevét. Balomon pufók angyal, Kicsisamu ácsorog egyik markában kövér szőlőfürtök, másikban kupa, jobboldalt másik puttó, Szaniszló bújik hozzám kalászcsokorral a kezében. A fiúkat az apjuk emlékezetből rajzolja, hisz egy pillanatig sem maradnának veszteg. Mögöttünk hömpölyög a Duna,