Irodalmi Szemle, 2021
2021/2 - MÉSZÖLY 100 - Tanos Márton: Határsértés és térfoglalás. Hatalomreprezentációk Mészöly Miklós Az ablakmosó és Páskándi Géza A vigéc című drámáiban (tanulmány) / MÉSZÖLY 100
Szunnyainé is a szélhámosok befolyása alá kerülnek. Módszerük mindkét esetben alapvetően ugyanaz: lopva, a kommunikációt egyfajta „útvesztővé” alakítva, a különböző szereplőket gyengeségeik ismeretének segítségével becserkészve, belülről ásni alá emberek és intim emberi kapcsolatok integritását és autonómiáját. A szituációk abszurditásának egy részét tehát éppen a társalgás Grice által megfogalmazott alapvető törvényszerűségeinek körmönfont és magától értetődő természetességgel történő fölrúgása adja. Az ablakmosó és a vigéc azonban abban különböznek a hagyományos szélhámos-karaktertől, hogy nem önmaguk érdekeit képviselik, mint például a Páskándi kommentárjában is említett Tartuffe, hanem a kívülről érkező hatalmi diskurzusok médiumaiként funkcionálnak. Figyelemfelkeltő a drámáknak az a párhuzamos mozzanata, hogy ezen diskurzusok eleinte egyikben sem kézzel fogható realitásként, hanem mint egyfajta áttételes, távolról ható formáló és fegyelmező erőként jelennek meg (ez Páskándi drámája esetében egészen egy távoli bolygó idegen civilizációjának létéig karikírozódik), később eszkalálódnak fizikai realitássá. Mészöly eszközei e tekintetben jóval kifinomultabbnak bizonyulnak, szimbólumhasználata kevésbé direkt, ám így is egyértelműen dekódolható. A szélhámosok tehát az otthonok terébe bejutva elkezdenek érvényesíteni egy külső erő diktált szabályokat. Konkrét céljaik szorosabb értelemben véve eltérnek, de egy távlatibb nézőpontból tekintve nagyon is hasonlóak, ahogyan eljárásaik is. Arroganciájuk kezdetben ellenállást szül. Ezt például Tomi egyik, az ablakmosóra tett megjegyzése is érzékelteti, amely szerint az „Szemtelenebb, mint egy biztosítási hiéna!”15 (Ez a megállapítás egyúttal a vigéc karakterével való összevethetőséget erősíti meg implicit módon). Működésük révén mindkét címadó szereplő megtöri a többiek ellenállását és fokozatosan fölszámolja szuverenitásukat. Az ablakmosó például, ahogy fogalmaz, „vezetgeti” az „ügyfeleit”, amely megfogalmazás már eleve föltételez egy burkolt hierarchizálást, de később egy hirtelen hangnemváltás révén egyértelműen tisztázódik, hogy a diskurzust ő alakítja, a hatalmi viszonyban ő áll följebb: „Hát mindenképpen muszáj, hogy akaratuk ellenére végezzem el a munkámat?” Tomi egy akaratlan gesztusa, föltartott kezei pedig a felsőbbség elismerésének és egyfajta vállalt tehetetlenségnek a szimbólumaivá válnak. (Ez a vállalt tehetetlenség a darab zárlatához közeledve Anni esetében is megjelenik.) Árulkodó retorikai jel továbbá az, hogy az ablakmosó néha többes szám első személyben, királyi többesben beszél, mintha valaminek a képviselője, helytartója lenne. 1 5 Mészöly, I. m.
