Irodalmi Szemle, 2020

2020/10 - KORTÁRS SZLOVÁK - Lapis József: A tökéletes trükk. Polgár Anikó Paleocsontevés című könyvéről (kritika)

zolja ki a konturokat. (Ugy gondolom, hogy az utobbi idok gyerekkolteszeti teljesitmenyebol leginkabb Kollar Arpad Milyen maddr cimu kotete az, amely ebbol a szempontbdl rokonit­­hato recenzealt kdnyvunkkel - azzal a kiilonbseggel, hogy mig a Kollar-kotet tobbfelekeppen hasznositja a lira erzeki dimenziojat - hangzossag, versdallam, ritmus addig Polgar Aniko szabadversekkel dolgozik.) A Polgar Anikd-versek kifejezetten zavarba ejtdek es gazdagok - kedvem tamadna kivetel nelkiil (na jo: nehany kivetellel) mindegyiket sorra venni, es ertelmezni. Barmit is tartsunk arrol, hogy mennyire jok, az biztos, hogy sokat lehet gondolkodni rajtuk. Engem hatarozot­­tan megallitanak, es arra kesztetnek, hogy idozzek el naluk, veliik. A meg csak nem is a leg­­osszetettebbek koze tartozd Csigagyerek cimu muben peldaul erdekes nezdpont-elmozdula­­sokat tapasztalunk. Elobb a(z antropomorfizalt, vagy mondhatjuk ugy is, gyerekszemszogbol latott es elbeszelt) csigarol kapunk allitasokat: „A hangyanak van laba, a csiganak nines: I hiaba varja az anyukaja, I hogy negykezlabra alljon, I csak csuszkalni tud, mint en a parket­­ten.” Itt tehat belep az „en”, a beszelo. Hogyan is kapunk rola kepet? Mintha egy embergyerek lenne, aki mar nem babakoru, hisz mar nem sajatkent beszel, amikor azt mondja: „De azert iigyesen emelgeti a fejet, I mint a hasukra fektetett kisbabak.” A fiktiv gyerekmonologban akkor jelentkezik fordulat, amikor ezt olvassuk: „En is csigagyerek vagyok, szeretek a sar­­ban. I Sokat ittam a tejecskembol, I nem fertem el a hazban.” Nem feltetlen kell donteniink arrol az olvasas soran, hogy az onbejelentes kepes beszedkent ertendo-e (azaz metaforikus azonositasrol van szo), imaginacidrol van-e szo, illetve tenyleges letallapotra utal-e (azaz egy csiga beszedet halljuk-olvassuk, avagy valakiet, akinek identitasa „csigai”, horribile dictu egy csigava valtozott valakiet): ezek a kerdesek beleagyazodnak a versfikeioba. Zavarunk ugyan­­akkor fokozodhat, ha tovabbolvasunk: „Kijdttem es keresgeltem anyukamat, I azt a nagy ko­­ver csigat: I a templom mellett maszik iigyetleniil, I es mindjart ratapos egy anyukajat kereso, I ugrandozo gyerek.” Atvaltozas, lelkesiiles, belehelyezkedes, fantazia, atlenyegiiles - ilyen es hasonlo jelensegek bujnak meg a poetikai alakzatokban. A Polgar-lira logikaja folborogatja a tudomanyt, s ezek a versek mindenekelott a logikat provokaljak. Apropo, logika. Hogy a szovegek bizony dutenek-boritanak, arrol a kotet tud, es reflek­­tal ra. A Deneverhinta cimu verset kovetd irasban ugyanis ezt olvassuk: „Anya, nem tetszik ez a vers, I teljesen logikatlan, mondja Flora.” Az egyik vers tehat a masik kritikajakent is olvasando - persze, jatek ez is, triikk, mar azt sem tudjuk, kinek a kezet figyeljuk. Ugyanis valamikepp a kotetszintu lirai alaphelyzetrol is tudosit: van tehat ket (koltoi lelkiiletu) gyerek-

Next

/
Thumbnails
Contents