Irodalmi Szemle, 2020
2020/10 - KORTÁRS SZLOVÁK - Silvester Lavrík: Vasárnapi sakkpartik Tisóval (regényrészlet, Mészáros Tünde fordítása) / KORTÁRS SZLOVÁK
sagabol a foldre, nem hagyott meg nekik egy szemernyit se abbol a foldontuli ragyogasbol es magasztossagbol, amit olyan jo volt lehunyt szemmel hallgatni a mi plebanosunk hangjan, mert a Monsignore olyan meggyozd hewel es elszantsaggal adta at a gondolatait, hogy muszaj volt veliik egyeterteni az utolso betuig. Erdsen feltuno volt, hogy Monsignore Tiso es Balak gyogyszereszmagiszter szemelyeben micsoda idealizmus es realizmus csapott ossze rendszeresen a foteri haz parades szobajaban a sakktabla folott, azon a foteren, mely csupan e ket kiveteles ferfiu varosunkbeli tenykedese idejen negyszer valtott nevet. 1919-ig Erzsebet ter, kilencszazhuszonotig Fo ter, aztan tizenegy evig Stefanik ter, majd attol a naptol fogva, hogy lelepleztek rajta a szlovak irodalmi nyelv megalapitdjanak elso, monumentalis emlekmuvet, Stur ter lett. Vitaztak ezen is, es egyuttal a modern idok eladhatosagan is. Kifulladasig, eredmenytelenul. Azon a helyen, ahol a szegyenoszlop allt, hangsulyozta jo magasba emelt mutatoujjal a patikus ur. Egy emancipalddo modern nemzet ilyen aprosagokra nem adhat, replikazott mosolyogva a Monsignore. Sokszor voltam tanuja eletem e ket fontos ferfiuja gondolati megosztottsaganak, a magyar mult vedelme kontra fenyes szlovak jovo osszecsapasanak, ezert nem ment a fejembe ez a Tiszo Jozsef. Nem illett ez hozza, hiszen hallottam a sajat fulemmel nemegyszer, hogyan langol a Monsignore a szlovak nemzetert, es mennyire bosszantja, amit veliink a multban a magyarok, most meg a csehek tesznek. Csakhogy aztan eszembe jutottak a haborus jegyzetei a Nyitramegyei Szemleben, eszembe jutott, hogyan nem ment a fejembe, hogy pont a Tiszo Jozsef nevii ifju kaplan eskette a varos egyetlen szlovak jegyzojet. Raadasul pont egy panszlavista tortenesz lanyaval adta ossze. Egeszen biztosan szlovak mise kereten beliil, biztositott a patikus ur. Bizonyara nem volt ez olyan nagy bun, ha meghagytak utana a hivatalaban, mert meghagytak, sot eld is leptettek, Nyitrara ment szolgalni. De nem ez volt a legfontosabb, amire a patikus ur ravezetett engem, mikor errol a temarol beszelgettiink. Hanem az, hogy rajottem, nem szabad az en fejemet tulsagosan megterhelni olyan szavakkal, mint haza meg nemzet, mert meg nagyobb zavarodast okoznak benne. Es arra aztan tenyleg semmi sziiksege egy ilyen egzaltalt, tompa elmeju gyermeknek. Mert hiszen minek nekem az olyan szerelem, amibe beleszediilok, ami a magasba
