Irodalmi Szemle, 2020
2020/10 - KORTÁRS SZLOVÁK - Silvester Lavrík: Vasárnapi sakkpartik Tisóval (regényrészlet, Mészáros Tünde fordítása) / KORTÁRS SZLOVÁK
evkonyvekre. A patikus ur mondandoja is okito jellegu volt, de ha 6 beszelt barmirol is, mindig ugy ereztem, mintha elhuzna egy fiiggonyt, amelyik mogdtt elso pillantasra vagy hallasra sok erdekest nem igero dolgok izgalmas titkai rejlenek. Es 6 ugy tudta ezeket megmutatni, hogy mi magunk, Alica meg en jojjiink ra arra, miben is all a titkuk. A szovetkezeti evkonyvben meg a Szent Adalbert Tarsasag kalendariumaban nem volt semmifele titok. Ott tukmalas volt minden tanacs, es mindenben ott volt a tolakodo tanulsag, az udvariassagba burkolt utasitas. Tisztara olyan volt mindketto, mintha anyam allitotta volna oket ossze. Voltakeppen csupa rendelkezes es parancs, de anyameival ellentetben ezek nem felelmetesek, hanem csak unalmasak voltak. Nem tudom, anyam tanult-e a konyvekbdl, amelyeket minden evben kozvetleniil karacsony elott hozott vastag papirba csomagolva a postas, vagy a nagyszombati es pozsonyi szerkesztosegben nem mertek olyasmit belejiik irni, ami anyamat haragra gerjeszthette volna. Nem esik nehezemre elkepzelni, hogy ha valami olyat hoztak volna le, amivel anyam nem ert egyet, nem habozott volna egy percig se, hanem vonatra ul, es a fejiikhoz csapkodja a szerkesztosegben az evkonyvet. Mar csak azert is ki nem allhattam a bolcsessegnek ezeket a hazi kincsestarait, mert anyam pont ugy allt hozzajuk, mint minden mas, altala tevedhetetlennek tartott tekintelyhez. Hogyha a szerzo azt a tanacsot adta a gazdasszonyoknak, hogy nem fut ki a tej, ha a labas szeleit megkenegetik vajjal, akkor anyam onnantol fogva kente becsiilettel a labas szelet vajjal attol fuggetlenul, hogy vaj ide vagy oda, a tej ugyanugy kifutott. A legrosszabb az egeszben az volt, hogy nekem is kenegetnem kellett. Azonkiviil mindig kikerdezett a szamomra teljesen feleslegesnek tuno szamokbol es adatokbol - kinek, es vajon minek lenne sziiksege arra a tudasra, hogy peldaul Csehszlovakiaban 1938-ban szazhetezer automobil volt, es nyolcszaznegyvennyolcezren hallgattak radiot? Hat senkinek. Nekem pedig nemcsak hogy be kellett vagnom ezeket a teljesseggel abszurd adatokat, es felszolitasra felmondani oket barhol es barmikor, hanem nagy bosszusagomra mindmaig emlekszem is az osszesre. Azon az elkepzelhetetleniil nagy szamon, amely a radiohallgatok szamat hataroz-
