Irodalmi Szemle, 2020
2020/1 - ÁLNÉV II. - Komor Marcell: Köd előtted (próza, részletek) / ÁLNÉV II.
Ha elkestel, a te lelkeden szarad. Bizonyossagot keresve a kepernyore nezel. Szekvenciakban vonuld neonzold hullamok. A szemedet sem kell mozgatnod, a hullamsorok jobbrol balra lisznak el elotted, leolvashatod a sziweres szabalyos ritmusat. A hullamok dsszefuggd vonalaknak latszanak. Ha egy-egy pillanatra a tekinteted felkapaszkodik rajuk, akar a megpattant erek hosszan, megpillanthatod a szakadasokat. Valaki feltepi az ajtot a hatad mogdtt, osszerezzensz. Beviharzik egy klaffogo papucs, felkapja a lavort az agy alol, odaveti: „Nem kell megijedni. Nem talaltuk a venajat.” A feher takardt a foltra igazitja. Mintha nem tortent volna semmi. A meziteleniil hagyott alkarbol cso fut az allvany fele. Az allvanyon a palack halkan bugyborekolva ad eletjelet. A klaffogo papucs megigazgatja a parnat a fej alatt. A fej feled forditja az arcat. Az a benyomasod, megismert. Bent van a protezise: te is ot. A klaffogo papucs mar kifele tart, mikor megjegyzi: „Alkalomadtan kicsereljiik.” A parnarol rad meredo szemek felett felvonodnak a szemdldokdk. „Mit?” - suttogja a szaj. „Mit? A lepedot” - mondod. „Nem talaltak a venadat.” A szemek az alkarra siklanak. Koveted a tekinteteddel: a takaro is veres kicsit. „Megtalaltak” - suttogja a szaj. Leteszed az aznapi ujsagot az agyra. A test ovatosan felemelkedik, de csak eppen annyira, hogy ralasson a cimlapra. „Atyaisten” - mondja dramaian elhalo sohajjal. Rapillantasz a felbehajtott napilapra: csak a szokasos. (-> szabalyok) „Mi az?” - kerdezed. „Mar... hetfo... van?” - szuszogja. „Hetfo” - mondod. „Majdnem egy hetig altattak.” „Afene” - lihegi. „Lemaradtunk...” „Mirol?” - kerdezed, es arra gondolsz, egy darabig ugy volt, hogy te maradtal le valamirol.
