Irodalmi Szemle, 2020
2020/7-8 - Maria Komornicka: Az ifjúság mennyországa (Cambridge-i emlékek) ; Mesék. Zsoltárok (1899/1900) Androniké ; Vágyakozás (rövid részlet) ; Az Úrhoz (részlet) ; Folyóiratokban megjelent művek / Tele vagyok szomorúsággal ; Titok ; Válaszúton ; Intermezzo (részlet – versek, novellák) / MARIA KOMORNICKA / PIOTR ODMIENIEC WŁAST (1876-1949)
Irigyeltem a folyokat, hogy napfenyben furodve a tenger fele folynak sziintelen... irigyeltem a tengert, hogy feneketlen, vegtelen medenceben pihenhet orokke. Irigyeltem partszaggato viharait, irigyeltem buvos belso csondjet... Irigyeltem a madarakat, mert napfenyben furdd szarnyaikon egyensulyoznak - es a foldrol az eletet elsopro orkanokat; irigyeltem a fellegek villamlo iitkozeseit, es teli esteken az oserdo nyogeseit. Irigyeltem a viragokat, amint a forrosagban pihegnek; irigyeltem gyokereiktol a friss fold nedveit, leveleiktol az esti harmatot, s a kbzottuk susogo szelet, mely csokolja, rangatja, letepi oket. Parnas mohakon fekiidtem orak hosszat, hallgattam a vizesesek eziistharangjat, gyongydzott rajtam szephangu permetuk. Es megaldottam volna a fdldet, ha ugy tudtam volna folyton folyni, eziistszalagkent patakzani, akarcsak ok. Oszi alkonyokon, mikor megnyilik a viz zold vegtelenje, vagyam kristalytiszta hullamaihoz tapadt; siklani akartam rajtuk, mint a naplemente fenyes csikjai, veres es arany csikjai. Lemeztelenitettem az en orcamat, hogy szabadon erhessek a hopelyhek; forro bdromre tettek szelid, apro, hideg kezeiket... a hopihek kezecskei elolvadtak arcpirom langjaban. Hullott a konnyem a neman hevero hora, az orvenylo, a susogo, a csilingelo hoba... Minden tavasz mardosta keblemet. Haldokoltam a kimondhatatlan kejtol es kintol. Irigyeltem a foldet, hogy sziilhetett - irigyeltem a napot, hogy megtermekenyithetett... Megszerettem egesz teremtett vilagodat, Uram. Minden porszemed lete gyonyorevel csabitott. Minden porszem az enyem lett, mert akkora volt a vagyam. Igy lettem a Te teremtmenyed. Igy aztan az egesz vilagon, az egesz vegtelen vilagon nem volt mar semmi, csak Te - meg en, a Te teremtmenyed. Csak Te. Mert a Tied a Te teremtmenyed.
