Irodalmi Szemle, 2020
2020/4 - MÁRAI 120 - SZABÓ LŐRINC 120 - Kabdebó Lóránt: Találkozás. A sorssá vált Juhász Gyula Szabó Lőrincz költészetében (tanulmány) / SZABÓ LŐRINC 120
teregetik ki verzo kinban fereg-eletiiket a nezo elott a csupasz idegek. Korabban a kolto, a vers irojanak hagyomanyos szerepet kovetve hoi lelkesen egyiitt szaguldott a versben iinnepelt lehetosegekkel (Feny, feny, feny), hoi neptribunusi pozban szonokolt a tarsadalmi korlatozasok, igazsagtalan aranyok ellen (A satan muremekei). A temakkal vald ilyen jellegu erzelmi egyiitt mozgas ekkorra megsziinik, a mostani versegesz egyetlen reszleteve, partikulajava osztodik, az egyik verssik, az aktor tenykedesenek kifejezojeve. A verstemaval erzelmileg es biografiailag azonosulo, a kiilvilag korlatai ellen lazado koltoi sik e mostani versszovegnek csak egyik komponense, mely az aktor szerepleseben testesul meg, es amelyet kiegeszit a vers masik sikja, melyben a nezd vizsgalodasai zajlanak. A felgyult tapasztalatanyag feldolgozasara a kozvetlen erzelmi reagalas es kommentalas kevesnek bizonyult, es megjelent - mar az 1928-1929-ben irt versekben - az akkor meg csak latvanyt es tenyeket gyiijtogetd, hatasuk alatt sajatos valaszvilagot alakitani akaro nezo. Eredetileg csak az elbizonytalanodas, a temak es tendenciak kozotti botladozas, az egy-egy teriileten ismeretlen melysegekbe vald tul gyors bevilagitas okozta ijedseg, visszahokoles hatarozta meg versbeli szerepkoret. Eredetileg ijedt tavolsagtartas volt csak. Erre a nezore utal vissza a „riadt tekintet”: Hiusag s gyanu szemete, gog, tiiskek merge, csond s amit dugsz mosolyogva (latom!), ez a bent nyiizsgo fekete nagy ej, oh mondd, baratom, mondd, ember, magad betege,
